Hát a srácokról annyit, hogy nincs életük. A napjaikat számítógépes játékokkal és vegetálással töltik ki. Semmit nem csinálnak, de tényleg semmit. Ami nekem már sok. Idegesítő tud lenni…
No tehát. Első nap. Utunk a kolitól a reptérig kétszer annyi időbe telt, mint Isztambulból elrepülni Ciprusra. A reptéren 5 órát kellett valahogy elsakkoznunk. Egész megpuhultunk a végére, amin a sör csak segített. Amire még emlékszem, hogy nagyon éhesek voltunk, szenvedtünk, és a kaja csak olyan 5-6-szoros áron volt, tehát tovább szenvedtünk.
Becsekkoltunk, a Balik persze megint fennakadt a kontrollon. Kb. fél 10kor indult gép, ami kár, mert sötétben repülve semmit nem láttunk. Úgyhogy mindegy is volt, hogy nem ülhettem ablak mellé. A repülés simán ment, végigaludtam az utat…
Ercan airport eléggé kint van a semmi közepén így busszal mentünk be Nicosiába, ekkor már eléggé halálomon voltam. Találkoztunk 2 sráccal, egy finnel és egy amerikaival, akik hasonlóan nem tudtak semmit, kb. minden terv nélkül jöttek el. Viktor útközben irta meg, hogy inkább ne is ott találkozzunk, ahol meg lett beszélve, hanem inkább állítsuk meg a buszt a buszállomásnál és vegyünk fel őt is. Enyhén bekavart, de szerencsére a mi kis aranyhalunk úrrá tudott lenni a káoszon. Egy hajszálon múlt, hogy lemarad Viktor. A kórháznál várt minket Hakan és kis baráti köre, otthon pedig sült padlizsános vacsorával és tequilaval üdvözöltek. Feleseztünk és beszélgettünk. Annak ellenére, hogy már a reptéren haltam meg a fáradtságtól, fél 6-ig fenn voltunk. Egész jól éreztem magam, csak a végén lett kicsit sok a duma. A nappali közepén aludtam egy matracon, mellettem a kismacska, akit Köpeknek, azaz kutyának neveztek el.
Másnap 1 körül indultunk el városnéző túrára. Megnéztük Lefcosa nevezetességeit, majd átmentünk a határon, szétnéztünk a görög részen is. Nem gyenge, ahogy ez a határ kérdés meg van oldva..
Gyrost ettünk vacsira, ami boldogság volt, 4 hónapnyi tavuk ekmek arasi és dürüm után kész felüdülést jelentett.. este visszamentünk a cuccokért Hakanhoz, majd átmentünk Mert-ékhez. A lakás nem lenne rossz, ha nem lenne ilyen lehetetlenül koszos és kupis. Nem értem, hogy a srácok hogy bírnak így élni. Én sem vagyok rendmániás, de ami sok, az sok…hamu és szotyi mindenhol, a konyha borul, egy teáskannában főznek mindent, mert lusták elmosogatni…
Ha nincs víz, inkább kiolvasztják a jégkockákat, minthogy elmenjenek a boltba.
Első este makarónit főztünk, olyan full extrásat, mindenkit szépen jóllakattunk. Aztán meg ittunk. Jó volt a hangulat, szerintem mindenki jól érezte magát.
Másnap Mert elvitt minket kocsival Girnébe, de előbb megnéztük St. Hillariont. Ez egy vár fenn a hegyekben, a négyszög egyik sarka. Valami isteni volt a kilátás. Állítólag Disney-t ez a vár ihlette. Vicces. Nem tudom, mennyire igaz, lehet, hogy csak turistacsalogató, de hasonlóság az van.
Sokat fényképezkedtünk és megmásztuk az összes csúcsot és tornyot. Nagyon szép volt. Hegyek az egyik oldalon, ködös felhőkkel a tetején, a másik oldalon pedig Girne, és a tenger. Boldogságos.
Girnében sétáltunk a kikötőben, a parton, egész kis hangulatos. Emlékeztet Horvátországra. Girne igazán a britek gyarmata még mindig, televan velük az egész város. És a közlekedés és baloldali. Elmentünk egy kis étterembe, ahol kebabot ettünk, már a látványtól jóllaktam mikor megpillantottam az elém helyezett óriástálat.
Délután Aligadi-ra mentünk, ez egy strand, ahova az óriásteknősök költeni járnak. Homokos part, csendes, a tenger és a horizont valami gyönyörű. Kár, h szemetes volt a part, jobban is vigyázhatnának rá.. legalább a kisteknősökre gondolhatnának…
Fürödtünk, aztán a srácok átmentek 5évesbe és beásták magukat a homokba. Idióták. =)
Este vodka cherry-t ittunk és a Pasik és Csajok alkalmazással játszottunk az iwiw jóvoltából, kb. 3 óráig. A srácok valamiért különösen élvezték ezt a játékot. Átállítottam lányt keresek-re a profilom, hogy lehessen csajokat pontozni, ezután kb 40-en irtak vissza, aminek kifejezetten örültem…
Következő nap Bellapais-t néztünk meg. Egy kis falu, legnagyobb ékessége egy kolostor 13. századi kolostor. Egész jó volt, szép volt a kilátás, hangulatos volt belülről, sok képet csináltunk. Ezután néztünk meg a Kyrenia várat Girnében. Ha Viktor nem lett volna ott velünk, magunktól ezeknek a helyeknek a felét se járjuk be, az biztos. Mindennek utánanézett és megtervezte. Még egyszer köszi, Viktor.
Este egész jó kedvünk lett, megkaptam életem egyik legszebb tetkóját, „Captain Ablam” felirattal. Sokat hülyéskedtünk végig. Jó kedvem volt az egész utazás alatt, sokat nevettem. Elszórakoztunk mindenen. Igazából Mikivel meg Viktorral, a Balik nem sokat beszélt. Nem nagyon értettem, mi baja. Ja igen, első este nagyon le lett hordva. Készítettünk a kaját, mindenki csinálta a maga kis dolgát, a Balik meg netezett. Először szépen kértünk. De nem nagyon vette. Engem is zavart, de Mikit különösen, tiszta ideges lett, és leszólta, hogy mit képzel, miért nem érzi úgy, hogy tenni kéne valamit. Nem igaz, hogy nem látja, hogy mindenki más kiveszi a részét a munkából. Lehetett volna finomabban is, de lehet, akkor nem jut el az agyáig. Így talán ráébredt dolgokra. Pár napig alig beszélt, majd megenyhült, és már nem kellett mondani, hogy ezt ide, azt odatedd, hanem tudta magától szépen a dolgát és megterített meg mosogatott, mint a kisangyal. Miki erre csak annyit mondott, „így kell nevelni”.
Ezután Gazimagusa-ba mentünk 4-en, busszal, az állomáson reggeliztünk, sajtot kenyérrel. Nyam. Nyam. De költségkímélő, és praktikus megoldás volt.
A buszt lekéstük, másikra kellett várni. Rohant meleg volt és el is aludtam a buszon, annak ellenére, hogy kétoldalról támasztottak. 1 óra volt az út, és egész megfőttem, mire odaértünk. Megnéztünk az összes történelmi nevezetességet. Köztük az első dzsámit, ahol fizettünk, hogy bemehessünk. Keresztény templom volt, amit átalakítottak dzsámivá. Szép volt, de láttunk már jobbat is.
Körbejártuk az óvárost, legutolsó volt Otello kastélya. Aztán a partra mentünk és fürödtünk Palm Beach-en. Ez a strand és tulajdonképpen az egész város a határon fekszik, a város másik fele egy szellemváros, üresen állnak a házak 74 óta. Senkit nem engednek be, még csak fotózni sem lehet, pedig érdekelt volna közelebbről.
Palm Beachről azt mondják, hogy 30 évre előre le voltak foglalva a hotelszobák, akkora üdülő paradicsom volt anno. Aztán tessék. Romos, szürke házak tátongnak, a parton elvétve vannak turisták, és ha vannak, azok is britek. Este az utolsó busz fél 7kor indult vissza Lefcosaba, oda is értünk az állomásra olyan 22-24 körül, így szerencsére még pont láttuk kifordulni és elmenni a buszunkat…futottunk mint az idióták, de persze nem állt meg. Visszabaktattunk az irodához, és ekkor befordult egy kocsi, 2 török srác ült benne, kérdezték, hogy a busz után futottunk-e, mert ha akarjuk, akkor elvisznek egy darabon, hogy beérjük a buszt. Bepattantunk nagyon gyorsan, négyen ültünk egy kisautó hátsó ülésén. Sikerült utolérni a buszt. Hálistennek. Nagyon nem lett volna hangulatom stoppolni hazáig. Pláne nem este.
Este lecsót csináltunk, igazi „lacso-bacso” módra, olyan 5 csillagosat. Annyi lett, hogy csak kétszerre tudtunk megfőzni. A második adag megmaradt reggelire. A többit meg megette Dortmund, Mert és Özel elveszett 3. lakótársa, aki csak a 3. vagy 4. nap környékén tünt fel először. Dortmund szerette a főztünket, nem panaszkodott sose.
Kedden Mert megigérte, hogy elvisz minket Karpazra, a hegyekbe a félszigetre, persze tökre megörültünk, mert oda más módon soha nem jutnánk el. Úgy terveztük, hogy majd a parton alszunk. Voltak hálózsákok is, nem volt gond.
De közben kiderült, hogy a kocsi biztosítását épp most kell újrakötni, és macerás, fél napig vártuk a banki visszaigazolást, majd végül nagy nehezen megoldódott, de volt vagy fél 5 mire, elindultunk Lefcosaból.
Először megnéztük Szalamiszt, Ciprus egykori fővárosát. A színház egész jó volt, és tetszett a fürdő is. Ókori emlékek, egész szépen megmaradtak. Tetszett.
Ezután elindultunk északnak. Megálltunk egy TESKO nevű hipermarketben, ami dizájnban pont olyan, mint az otthoni TESCO, kivéve a K-betűt. Sikeresen elköltöttünk 100 lírát kajára és piára. Ekkor már sötétedett, de a srácok bíztak benne, hogy hamar találunk egy kempingezésre és sütögetésre alkalmas partszakaszt, ezért szépen bevásároltunk. Vettünk csirkemellet, grillfűszert, zöldséget, meg mindent ami kell. Még egy sütőeszközt is.
Aztán utnak indultunk és csak mentünk, mentünk. Vagy 3 órát biztos. Egyszer kiszálltunk szétnézni, és az a kép, ami akkor fogadott, mélyen belém ivódott. Gyönyörű csillagos ég. Valami leírhatatlan szép volt. Az összes pici csillag látszódott, a nagy csillagképek meg mintha közelebb lettek volna hozzánk. Meseszép volt.
Aztán tovább utaztunk, ekkor volt vagy éjfél. Már nem hittem a vacsorában. Aztán egyszer csak Mert azt mondta, el akar vinni minket arra a varázs strandra, ami a képeslapokon is szerepel. A félsziget legcsücskébe. Hát ezért nem álltunk meg sehol közben. Egyszer csak azt mondta, itt vagyunk. Lementek a srácok megnézni a terepet. Vagy sziklát kellett volna mászni, vagy kutyákkal verekedni, hát egyik sem tetszett, így hát visszamentünk az előző tengerhez vezető úthoz. Nem hittem volna, hogy még valami és lesz. De lett. Kerestünk egy helyet, ott úgymond sátrat vertünk, nekiláttunk tüzet rakni és előkészíteni az ennivalót. Viktorral csináltuk a kaját. Közben bekeverünk az X vegyszert, de nem véletlenül, hanem szándékosan. És nem tökéletes kislányok születtek belőle, hanem finom kis vodka-narancs. Cukor, só, mindenmijó.
Megsütöttük a csirkehusit, és isteni tavuk ekmek arasi lett belőle. Aztán megittunk egy sört, és elborultunk. Szépen mindenki bealudt. A Balik, Viktor, meg én kinn aludtunk a szabad ég alatt. Beszélgettünk Viktorral és néztünk a csillagokat, úgy aludtunk el valamikor.
Hajnalban felébredtem az első napsugárra, pont mint a kisállatok a mesében. Néztem a napfelkeltét, ahogy egyesével tűnnek el a csillagok, válik rózsaszínűvé az égalja, és jön fel a nap. Jó érzés volt így aludni. Valami olyan megnyugtató.
Reggel arra keltem, hogy beszélgetnek az arkadasik és Viktor fejét készülnek vízzel leönteni. Reggel 7kor. Persze. Miért ne keljünk korán. Megtehetjük.
Már nem bírtunk visszaaludni, egyre melegebb lett, így inkább felkeltünk és elmentünk fürdeni a partra. Kiderült, hogy kb 50 méterre tanyáztunk a tengertől, csak közben volt egy homokdűne, amitől nem láttuk. Ehh.
A part meseszép volt, tényleg olyan, mint a képeslapon. Szinte vakít a homok, és a víz égszínkék és valóban tiszta. A legszebb part, ahol valaha jártam. Boldogságos.
Egész nap bírtam volna itt feküdni. Napozni. Meg fürdeni. Ez „ohaaa” volt a javából. Jól szórakoztunk, de Mertnek mehetnéke volt, így 4 felé elindultunk vissza.
Visszaúton látunk csacsit, aminek nagyon megörültünk, mivel Karpaz arról híres, hogy itt szabadon élnek a szamarak és igen sokan vannak. Ennek ellenére egyet sem láttunk mindeddig. Hát ezért volt akkora az öröm, mikor kiállt egy az útra elénk.
Aztán megnéztünk egy várat, ami a 4 egyike. A panoráma isteni. Amúgy semmi különös nem volt benne, pláne, hogy a héten ez már nem is tudom hanyadik vár, amit megnéztünk. Viktor szabadidejében kastélyológia előadásokat hallgat, ki gondolta volna.
Szerda volt Viktor utolsó napja, csütörtök reggel repült vissza Isztanbulba. Hiányzott, mikor elment. Jó lett volna, ha marad velünk végig. Nagyon megkedveltem ezalatt a pár nap alatt.
Lehet, jobban tettünk volna, ha mi is hazajövünk egy hét után, mert kezdett átmenni kicsit kényelmetlenbe, kicsit szenvedésbe. A török srácok változatlanul és válogatás nélkül felettek minden élelmiszert, amit a lakásban hagytunk. Még azt is, ami nem készétel. És ez nem lett volna baj, ha nem olya bunkó mód megy, mint ahogy ők tették néha…
Felvetettem Mikinek meg Baliknak, hogy keressünk valakit egy másik városban és pattanjunk meg Mertéktől, de túl kényelmesek voltak ahhoz, hogy feladják ezt a helyet, így maradtunk. A terv az volt, hogy majd mindennap elmegyünk a tengerpartra és csak este jövünk haza, így nem zavarjuk a törököket és ők sem minket. Hát ez többnyire sikerült is, de volt olyan nap, mikor csak tespedtünk.
Egy nap voltunk Girneben, és bementünk az egyik hotel medencéjéhez, ahol én úsztam is, mielőtt még szépen kitessékeltek volna. Találtunk egy tök jó kis helyet, ahol a sör mellé sültkrumpli jár, nem várt boldogság volt.
Máskor Magusaba mentünk fürdeni. Tetszett az a strand nagyon, csak kár, hogy kicsit messze van Lefcosatól, és kb 3 óra háztól a tengerig..
De mindezen megpróbáltatások ellenére sikerült szép csokira barnulnom. Hát nem volt egyszerű, de én mindent megtettem.
Egyik délután Dortmunddal és Merttel strandoltunk Aligadin, utolsó nap pedig Mert felajánlotta, hogy elvisz minket megint oda. Persze rögtön rábólintottunk, és nem indultunk el magunktól reggel, mikor még megtehettük volna. Azt mondta, délben indulhatunk, ehhez képest fél 1kor keltegettük, aztán még tanult egy vagy másfél órát, aztán vártunk, de kitudja mire, majd végre 3kor elindultunk, de akkor telefonált Dortmund, hogy ő is jönne, hát megvártuk. De nem nagy kedvvel. Kicsit idegesített, hogy az utolsó napunk itt, és így elcseszik. Aztán tankoltunk meg boltba voltunk. Volt vagy 5 óra, mire megérkeztünk a partra. Még napoztam kicsit, fürödtünk. Építettek egy óriás brokit homokból. Majd Miki kitalálta, hogy miért ne legyen metszett, elmagyarázta a törököknek, és olyan 10 perc után kiderült, hogy az övék is olyan. Kicsit sem volt kínos. Én csak nevettem, de látni kellett volna a törökök arcát…
Este Girnében vacsi a szokott helyen, majd a kikötőbe mentünk. Találtunk egy óriás műanyag mókust. Otthon pakolás, 2kor aludtunk el, 4kor pedig keltünk. Nem volt vicces. Nyúzottak voltunk, és ekkor derült ki, hogy Mert mégse akar kivinni minket a reptérre, hanem majd jön egy busz, ami elvisz. Kicsit para volt, sanszos volt, hogy lekéssük a gépet. De hálistennek nem így történt.
A repcsin jó sok képet csináltam, nagyon tetszett a kilátás. Ciprus fentről, majd a tenger, aztán a hegyek, tavak, szép tiszta idő volt, mindent lehetett látni, mint egy óriás terepasztal, olyan volt.
Isztambulban vagy 2 óra volt hazaszenvedni magunkat Maslakba. Aznap már utaztunk repülővel, hajóval, busszal, és még csak 11 óra volt. Aludni akartam, de nem bírtam már. Elment a nap gyorsan. Tanulni csak ma kezdtem neki. Aztán majd holnap igazából.
Remélem nem lesz szivatós a hétfői vizsga. Az nem lenne jó. Hátha Baltának megesik rajtunk a szíve…
Még egy hét van hátra, aztán utazom haza. Fura lesz. Megint új lesz minden és szokatlan. Várom már, hogy találkozzak az emberekkel, de Isztambult sem esik jól itt hagyni. Megszoktam. Megszerettem ezt a várost. Szeretnék még visszatérni valamikor. De ha nem fogok, akkor is szép emlékeim maradnak róla.
