Cem, A srácok szobatársa meghívott minket Bursába, a szülővárosába. Vagyis inkább megkérdezte az anyukáját, aki engedélyt adott rá. Cemről annyit kell tudni, hogy habár úgy néz ki, mint egy 30 éves, múlt héten töltötte be a 19-et. Elsős egyetemista, de az egyetemen szeptember óta összesen 3 alkalommal volt. Azért mulasztott el egy évet, mert lusta volt felvenni a tárgyakat neten. Éjjel wow-ot játszik, nappal alszik. Meg eszik. De az nála gyors folyamat, a kebabot 3 harapással meg is eszi.
Hihetetlen lusta egy ember, eddig nem is láttam hozzá foghatót. Viszont nagyon jó fej, jók a poénjai. Sajnálom, hogy ott tart, ahol. Azt tudni kell, hogy 5 éve vízilabda bajnok volt, meg kitűnő, dőltek utána a csajok, sok barátja volt, aztán elváltak a szülei, abbahagyta a sportot és elkezdett enni. Ő úgy fogalmazta meg: „Then I met Dürüm.” (Aztán találkoztam a dürümmel.) 
Ha valamit nem akar hallani csak megrázza a pocakját és azt mondja, „Talk to the belly!” (= Beszélj a pocakhoz) :D Egyébként meg minden második szava az, hogy „screw u”, (ami magyarul kb a „b.meg magad…)
Az anyukáját (továbbiakban csak „anne”=anyu) rendkívül imádja, és bármennyire lusta, egyetlen szavára ugrik. Anne persze nem tud róla, hogy Cem nem jár egyetemre, csak a koliban tengeti napjait. Nagy-nagy balhé lesz belőle, ha kitudódik..
Szóval, pénteken délután 2kor indultunk, az út 4 óra volt, de közben kompra szállt a busz, és így egész izgalmatos lett az utazás. Bursa a Marmara régió központja, anno az Oszmán Birodalom fővárosa volt. Óriás hegyek közt fekszik, végig körbeveszik a várost. És hihetetlen zöld. Gyönyörű. Kb. akkora, mint Budapest, lélekszámra is, de mégis, valahogy sokkal kedvesebb. Isztambulhoz képest is. Nincs annyi ember. „Nincs mindennap augusztus 20.-a”. Sokkal élhetőbb. Az emberek kedvesek, segítőkészek, nyugodtak. Szeretek nyugodt embereket látni. Valahogy rám is rámragad ez a türelmes szellem…
Bursa egyébként síparadicsomként híresült el, az Uludag hegyen még áprilisban is van hó. Csodálatos. Igazából minden megvan Bursában, ami a teljes élethez kell, de mégsem az a zsúfolt város. Jó, persze, nincsen Hagia Sofiá-ja, de hát na. Azért vannak szép dolgok, voltunk 2 dzsámiban is, az egyik az valami world famous, az Ulucamii, egy óriási szökőkút van benn, ami mosdáshoz, meg a namasz előkészületeihez kell. Meglátogattuk az összes híres nevezetességet a városban. Cem állandóan enni akart. Szörnyű. Végig az 5 nap alatt mindig csak az evés volt a fő szempont, és ezt kellett a legjobban megszervezni.
Első este, mikor megérkeztünk, anne nem volt otthon, de terített asztal várt minket. Tarhonya leves volt, aztán cigköfte, saláta és bakla. Hozzá mindenféle csípős, nem csípős, csak félig vagy enyhén csípős szószok és paprikák. Meg sajt. Sok sok sajt. Hát jóllaktunk. Beszélgettünk, aztán tévét néztünk, míg sikerült eldönteni, hogy milyen filmet akarunk nézni. Épp a Yemekteyiz, a török vacsoracsata ment. Hurrá.
Aztán megérkezett Anne, és 
már eleve tudta a nevünket, meg az alapinfókat, hogy kit honnét szalajtottak, stb. Angolul nem sokat tudott, de megértettük egymást. Aranyos nagyon. Nem egy átlagos személyiség az biztos. Régen fesztiválokra járt, piercingje volt, és ma is koncertekre jár. Egyébként fogorvos, és a lakás alapján megállapítható, hogy anyagilag eléggé csövön vannak. A házuk fenn van az Uludag hegy oldalán, tetőterasszal, kilátással a városra, a hegyekre. És a naplemente valami csodálatos innen.
Este elkezdtük nézni az X-ment de a srácok idő előtt feladták, így 3 körül kinyomtam a gépet és aludni mentem én is. Cemet otthagytam a szalonban, mert mikor felkeltettem, hogy menjen a szobájába, csak törökül beszélt hozzám. Valami olyasmit, hogy menj innen, mert le fog járni az idő és akkor elveszlik az életem…
Szombaton óriás türkce reggeli, kb 1 órás. Pukkanásig tele voltunk, így indultunk el felfedezni a várost. Kb 10 kilómétert sétáltunk aznap. Elmentünk egy vízipipás helyre, ahol zöld színű teát ittunk és csokis pipát szívtunk. Vagy 4 órát töltöttünk egyhelyben. Hát nem csodás az élet?? Annyira jó, hogy ezt itt megtehetjük.
Este iskendert ettünk, ami nagyon állat volt. Össze sem lehet hasonlítani azzal, amit Isztambulban ezzel a névvel adnak el. Eredetileg is Bursából származik az Iskender, de azon a helyen, ahol mi ettünk, valami istenien csinálták. Bárányhús paradicsomos szószban, fűszerekkel, nyárson sült zöldségekkel, hozzá tejfölös mártás, és mindez forró pidén. Hmmmm. 9 líráért másfél adagot kaptunk ayrannal, holott 15 líra egy porció, csak mert Anne ismeri a tulajt, aki jókívánságait küldi. Cem mondta, hogy nyílt titok, hogy a tulaj maffia tag. Ezek szerint Anne igencsak benne van a bizalom körében.
Este még tortát kellett enni, de már szenvedtünk ekkor nagyon.
Másnap Böreket sütött Anne reggelire, amiben az a különleges, hogy bármilyen étkezésnek megfelel. De olivával, sajtokkal és friss zöldséggel reggelire fogyasztva a legjobb. Ezt a receptet el fogom kérni Annétól, mert nagyon adta az érzést.
Másnap voltunk a Bursai múzeumban, ami egész érdekes volt. A város története őskortól kezdve, aztán a szultánok, majd a nagyvezér és csodatettei. A viaszbábuk és a selyemhernyók tetszettek a legjobban, annak ellenére, hogy éltek. Mármint a hernyók…
Beyti kebabot ettünk ebédre, ami annyira finom volt.. ilyen Isztambulban szintén nem kapni. L Köfte husi kebabba csomagolva, majd felszeletelve, úgy néz ki, mint a kis kakóscsigák. Hozzá az a piros rizs, sült hagyma, paradicsom, paprika, és saláta: Répa, káposzta, saláta.
Estére vendégeket hívott Anne, egy angoltanárnőt és a barátját, aki Németországban nőtt fel, de egy szót nem tud németül. A tanárnéni angoltudása sem volt tökéletes. Már tudom, hogy a diákok miért nem beszélnek olyan csodásan..egyébként jófejek voltak, közvetlenek, csak néha beszéltek ki minket, nem gondolták volna, hogy értjük. Mi meg nem mondtuk, mert így az izgalmas. Cupra nevű halat ettünk, ami kb 25 centi, és rakit ittunk hozzá. Még délután csináltunk annéval egy tiramisura emlékeztető kis süteményt, az volt a desszert. Jó volt segíteni neki, kicsit otthonéreztem magam…
Hétfőn elmentünk egy Cumalikiz nevű faluba, ami valami nagyon tradícionális, és elvileg tiszta izgalmas látnivaló, kivéve ha elég falumúzeumot láttál gyermekkorodban. Úgy már annyira nem adja. Na de mindegy. Aztán megnéztünk egy fát, ami 2007-ben lett 600 éves. Isteni szép. És olyan nagy. Beültünk a kávézóba, cayt ittunk meg gözlemét ettünk. Közben néztük a naplementét. Cok güzel volt. 
Este hullafáradtan értünk haza, lefürödtünk, vacsiztunk, összepakoltunk, aztán hajnali fél 1kor mentünk ki a buszállomásra, indultunk Ankarába. Azt hittem, annyira fáradt leszek, hogy majd bárhogy el tudok aludni, nem lesz gond a buszon. Hát nem így lett. Kb. 1 órát aludtam egész éjszaka azt is darabokban. Úgy ébredtem, mint akin átsétált a riói karnevál. Fél 9kor voltunk Ankarában, 2 kávé kellett, hogy beszélni tudjak és leadjuk a csomagot a megőrzőbe. Aztán irány a város. Képzelheted, mennyire lelkesültünk. A srácok is legalább annyira össze voltak törve, mint én.
Anitkabir. Atatürk mauzóleuma. Elméletileg mauzóleum, gyakorlatilag nem láthatod Atatürköt, de minden mást, ami vele kapcsolatos, azt igen. Propagandafilmek, könyvei, ruhái, sétapálcái, de tényleg minden látható. Plusz török történelmi figurák, mint az ágyugolyó cipelő ember. Nagy csatákat ábrázoló 3D-s festmények, tiszta olyan, 
mint Ópusztaszer,( csak az jobb.) Ott volt a portugál miniszterelnök, 1 méterre áltam tőle.
Május 17 hivatalosan Atatürk születésnapja ( az eredeti napot vagy nem tudják vagy nem akarják közölni, ezért ez a nap) hamarosan közeledik, így zajlanak a diplomáciai tiszteletkörök. Mindenféle vezetők látogatják az Anitkabirt. Sok fotót csináltunk. Voltak gyerekcsoportok, akik arról mondókáztak, hogy éljen Atatürk, hazánk megmentője. Tiszta propaganda. Biztos sokat felfognak a kissrácok abból, amivel a múzeum televan…De a lényeg, hogy időben beléjük legyen nevelve.
Délután elmentünk egy parkba, ahol hattyúk voltak. Kb. Ankara egyetlen parkja lehetett, mert egy akkora beton dzsumbuj, hogy az nem igaz. Szörnyű. Aztán megkérdeztük, merre van az a torony, amit annyit emlegetnek. A pincér szerint 15 perc séta. Persze hegymenetbe, amit elfelejtett említeni. Na nekünk több, mint egy órába telt felérni, igaz néha megálltunk levegőt venni, és leülni, és kínunkban mindenféle hülyeségen röhögni. Nagyon szétvoltunk idegileg. =)
A toronyba feltalálni sem volt egy
szerű, de sikerült fél óra alatt megtalálni az ajtót és a liftet. Fentről egész jó kilátás van. De a fél terasz le van árnyékolva és tilos arra a fényképezés és videózás, mert arra van a parlament. Hát ennyi. Ja igen, és Ankarában még több az özel güvenlik,mint Istanbulban. Pedig azt hittem, azt nehéz felülmúlni.
Burger Kingben kajáltunk, mert nem volt kedvünk tovább keresgélni. Ja, és Törökországban még a burker king menüben is van tea, hiába az a nagy globalizáció. Azért a helyi szokásokhoz igazodni kell. Meg valahogy el kell tudni adni a terméket.
A busz vissza Istanbulba fél 8kor indult, még megnéztünk 2 South Park részt a terminálban, ami abszolút betette a kaput. A Balik elaludt egy háttámla nélküli széken, Miki rágta a kockacukrot sorba, Cem pedig szó szerint a haját tépte. Én meg már csak nevettem mindenen…
A hazaút viszonylag gyorsan telt, aludni nem sokat bírtam. Beszélgettünk meg néztünk a eurovision-t a tévében. Hajnali fél2kor értünk be egy pályaudvarra, amiről azt mondta Cem, hogy itt kell leszállni, mert ez az, ahonnan indultunk is. Hát nem az volt. Nagyon nem. De szerencsére, szerencsére CSAK 45 percet kellett várni, hogy legyen egy minibusz Levent-ig. Onnan meg Taksival a koliba. 3kor értünk be, az őrök nem mertek kérdezni sem, eléggé elvetemülten nézhettem, máskor mindig kérik a kártyát. Most csak egy jóéjszakát volt.
Lesavaztam magam és bedőltem az ágyba. Következő emlék másnap délután egykor Billy Jean hívja Meleket, erre kelek. Első dolgom az internet. Aztán a jó öreg Tansas. Suliban hálistennek nem kellett menni. Az agyam addig terjedt, hogy megnézzek 12 How I met úr mother részt és elment a nap.
Ma egy olasz csere-tanár tartott előadást az Izraeli Palesztin helyzetről, a téma jó lett volna, csak kár, hogy nem értettük amit mond szegény, annyira durva olasz akcentussal beszélt. Leléptünk a reklám alatt, és kiültünk a fűbe egy teaával a Tony’s mellett. Kb 1,5 órát beszélgettünk aztán Besiktasban voltam vásárolni.
Szerinted ki a kakuktojás??!
