Ma már nagyon jó volt az idő, tiszta boldogság. Egy pólóban mászkáltunk egész nap és így is haltunk meg a melegtől. Nem tudom, mi lesz itt júniusig. De inkább legyen ilyen idő, mint az a fránya esős hideg..
Szóval, mivel már ilyen szép az idő, és mivel a srácok is konstatálták, hogy épp itt az ideje vásárolni egy-két dolgot, hát úgy döntöttünk, miért ne induljunk neki.
Szombaton délben a Besiktasi pazaarban kezdtünk, ettünk olyan palacsinta-pidébe csomagolt húsos szószós zöldséges sült valamit, meg vettem 3 felsőt meg egy pulcsit, de alkudtunk egy csomót.
Ádám mindenáron órát akart venni, de olyat, ami márkás- vagyis hiteles utánzat- de azért nem is drágább 10 líránál.. alkudtak, alkudtak, még egy órát meg is ragasztottak az árussal közös erővel, pillanat ragasztóval, majd félóra múlva kisült, hogy csaknem veszi meg, majd átmegyünk egyszer Üsküdar-ba, mert ott egyszer látott jó órákat és az lesz a tuti biznisz.
Mászkáltunk, mászkáltunk a pazaarban, de sehogysenem találtuk a kijáratot :D
Majd, már nem is tudom, kinek a fejáből pattant ki e csodás gondolat, de úgy döntöttünk, hogy áthajózunk Üsküdarba, hamár ennyire benne vagyunk a shoppingolásba, plusz ez a nap már úgyis odavan.. lementünk Kabatasba, onnan pedig komppal Üsküdarba. Ott találtunk jó kis converse cipőket, de szájzproblem miatt nem tudtuk megvenni, pedig már az ögrenci indirim-et is kiharcoltuk rá. (tanuló árengedmény).
Aztán találkoztunk Péterrel és együtt ültünk be egy helyre vacsizni meg „csájozni” (cay=tea).
Olyan 8 felé kompoztunk vissza Besiktasba, onnan pedig haza Maslakba..
Vasárnap aludtam délután 2ig, aztán tanultam, olvastam a komparatívat..
Hétfőn elmentünk a Grand Pazaarba, hogy na ha ott nem, akkor seholsem kapunk jó cipőt.. hát igen.. a grandpazááár.. az adja.. mindenki, de mindenki beszél magyarul.. ott nem szabas megszólalni, mert 3 árus kapásból reagál valamit a mondanivalódra. Folyton invitálnak be a boltjukba, és üdvözölnek meg áldást szórnak rád, csak vegyél már egy sálat vagy farmert vagy hamutartót…
Róttuk a köröket, igen könnyen el lehet tévedni ám.. És minden van, ami el tudsz képzelni, kasmír sálak ezer színben, blúzok, ingek, persze Espirit, Armani meg Tommy Hilfiger. Vizipipák minden méretben is színben, 100 éves antik fegyverek, kardok és csodalámpások, ékszerek minden mennyiségben, hastáncos felszerelések, tradícionális török viseletek, Istanbul és Türkce feliratos cuccok, az ördögszemes dolgok általánosan minden butikban ott figyelnek, bár van, ahol fél lira, a frekventáltabb helyeken pedig 3-4 ugyanaz a kulcstartó. Szóval figyelni kell.
Igen csak a lehúzáson és átbxáson van a hangsúly. A cipők ára 70-80 líráról indul, és az alkudozás végén már 25-ért és adná, csak vidd már el.. eszméletlen, bele se akarok gondolni, hogy milyen áron és módon szerezhetik be, ha még így is megéri nekik…
Azért jó a Grand pazaar, ( török nevén Kapali Carsi) mert itt megvannak azok a dolgok, ami a többi piacon is, edzőcipők, hamis prádák, stb. plusz ezek a régiségek és öltözékek, amit máshol nem kapsz. Vettem egy farmert meg 2 pár fülbevalót.
Pazaarozás után ettünk egy köfte dürümöt, majd megláttunk egy lejtős kis utcát, ami a tengerőpartra vezetett. Gondoltuk, ez egy akkora isteni jel, hogy nekünk most itt biztosan le kell menni. Mentünk 50 métert és hirtelen eltünt az összes turista lehúzós árus és bolt, és a gyökkettő gettó kellős közepén találtuk magunk. Ott, a grand pazaar és a turista övezet meg a tengerpart közt 50 méterrrel. Naggggyon durva. Mindenre elszánt arcok bámulnak az ablakokból, nem valami baráti környezet.. leértünk az utca végére, persze, zsákutca, akkor vissza, jobbra el, és 30 méter után egy ujabb turista helyen találtuk magunk.. éttermek direkt rájuk specializálódva, több nyelvű menüvel és behivogató pincérrel. Ez tényleg szörnyű. Minden étterem előtt kinn áll minimum egy ember, aki megszólít minden szerencsétlent, aki arra téved, épp olyan nyelven, amilyennek ő megítél téged. Így lettünk mi egyszer spanyolok, máskor lengyelek, megint máskor jugoszlávok. Ez azért duplán vicces, mert Jugoszlávia egy pár éve már nem is létezik…
Lesétáltunk a tengerpartra, ott fociztak, meg játszottak a parton, egész sokan voltak, annak ellenére, hogy hétfő volt, munkanap, és délután 4 óra. Vagy egy órát eltöltöttünk itt, fényképezkedtünk, beszélgettünk.. majd elindultunk a sétányon, ami az Aranyszarv félszigeten fut körbe. Látszott onnan a Kék mecset, vagy Sultanahmet, aztán a Topkapi sarayi is. Végig sétáltunk a várfal mentén, volt egy két halálközeli, mikor át akartunk kelni az úton. 100-zal jöttek legalább, holott a tábla 30-at ír elő. És a rendőr is így megy, mint az őrült.
Eminönübe mentünk aztán busszal, hajózni akartunk, de Balikadamnak nem nagyon füllőtt hozzá a foga, aztán meg várni is kellett volna vagy negyedórát, úgyh csak továbbsétáltunk. Ettünk sült kukoricát, aztán végignéztünk az Eminönü-i alvilág hamis óra készletét. Persze, itt sem találtunk semmi használhatót, mert itt már 5 líra egy óra, de annyira gagyi, hogy az már fájdalmas. Kicsit olyan érzést keltenek, mint a zenélős kínai játéktelefonok. :D
Innen villamossal mentünk Kabatasba, onnan meg bussszal Besiktasba. Egy kis török étteremben vacsiztunk, 2 fajta leves volt, persze angol vagy más menü dehogy volt. Az egyik volt a Mercimek a másik meg az Ezogerin leves. Megkérdeztük, hogy mi van bennük, de mivel a pincér minden szót felirt a listára, hamar rájöttünk, hogy ez egy igen nagy kommunikációs szakadék, nincs értelme tovább harcolni, így Miki Ezogerint kért én meg Mercimeket, így a legkisebb az esélye, hogy nagyon szart rendeljünk.
Nagyon finom és szép adag levest kaptunk, plusz frissen sült pide volt hozzá, amennyit csak akartál. Nagyon jól laktunk 2,5 liráért, és már hiányzott is a leveske.
Este jó sokáig buszoztunk hazáig, mert jauu nagy dugó volt hálistennek. Este olyan gyorsan estem ágynak hogy olyan nincs is. Éjféltől aludtam 10 óráig és nagyon boldogság volt. Nem is tudom, mikor aludtam utoljára egybe 10 órát.
11kor találkoztunk a srácokkal, persze turkish time-ban számolva az fél 12. Elmentünk a TAksimra, ettünk egy „turkish breakfast”-öt, (kahvaltit, reggelit) olyan fél 2 felé, majd elégedetten elindultunk a boltokon. Balikadam elment „gyúrni”.
Lesétáltunk Beyogluba, az Istiklal végébe, majd megláttunk egy annyira lejtős utcát, amin csak lefelé lehetséges a közlekedés. Lesétáltunk, közben találtunk egy fodrászt is, ami Mikinek pont kellett. De nem mentünk be, nem volt vmi bizalomgerjesztő.
Az út végén Tophane-ban lyukadtunk ki a tengerparton, de azt nem tudom, hogyan. Nem is tudtam, hogy ilyen közel van a Taksimhoz.
Ott van egy hatalmas dzsámi, mellette egy török fürdő. Be akartunk menni a dzsámiba, de pont ima volt. Így várni kellett. Kimentünk, láttunk egy temetőt a dzsámi mellett, nagyon durva. Körbesétáltunk azon a részen, majd Miki úgy döntött, mégis levágatja a haját, mentünk vissza az öreghez. Odaérünk, 2 ember pont szereli a csapot. Mire lebeszélte Miki az öreggel, hogy na, akkor 5 millió liráért áll az üzlet, pont meghúztak vmit egy csavarhúzóval, amire elkezett ömleni a víz, fél perc alatt megtelt a padló. Vicces lett volna, ha ott kezdi el nyírni a haját a villamos hajvágóval… egy darabig nem kell vasalgatni..
De rendes volt a tag, átvitt a szomszd borbélyüzletbe, és ott egy másik csóka vágta le végül a haját. Ez faszi nem beszélt csak törökül meg arabul. És „Palesztina, az enyém vagy,” „Szívem örökké tiéd” feliratos nemlétező térképek díszítették a falat. Elég komoly volt…
Ezután visszasétáltunk a villamoshoz, lementünk Kabatasba. Hajózni akartunk, de pont nem ment sehová. Ekkor át akartunk menni Besiktasba, hogy na majd onnan, de ekkor megláttam, hogy Kabatasban van metró. :D Ezt eddig nem tudtuk. Lementünk metróval Taksimra. Megint. :D Ott sétáltunk, végig végig,
Aztán funiküler Karaköybe, és onnan komppal Kadiköybe, Ázsiába, mivel az pont akkor indult, hát nem gondolkoztunk sokat, felszálltunk. Nagyon jó képeket készítettem.
Kadiköyben fényképezkedtünk Atatürk aranyból kiöntött szobrával. Aztán sétáltunk a főutca felé, közben megláttunk egy bazáros részt, ahova feltétlen be kellett menni és persze hogy itt találtam meg azt a cipőt, amit kerestem. Aztán itt bolyongtunk a kis utcák közt, és meg is ebédeltünk olyan 5 óra tájékában. Leves, tavuk sis, ami nyárson sült csirke husi, rizzsel sültkrumplival salátával, meg hozzá egy ayran. Ez volt 6 lira. Komoly.
Az antikváriumban találtunk egy Magyarországról szóló könyvet, bemutatja az ország 100 csodáját, a képek persze valamikor 60 és 72 közt készültek..
Visszamentünk a partra, kerestünk egy hajót ami visszavisz az európai oldalra, aztán Besiktasban ettünk egy kis édességet, vmi csokis pisztáciás kis kedvességet. Aztán busz haza. Közben megjegyeztem, hogy majd egyszer elmehetnénk a metrobüs-szel az ázsiai irányba is, hamár a másik oldalon voltunk. Erre Miki, miért ne most, hát leszállunk Zincirlikuyuban, és elmentünk a metrobüssel a semmi közepére kb, tele volt a busz, alig állt meg. Viszont a kilátás nagyon gyönyörű volt. Átmentünk a Boszporusz-hídon. Az nagyon adja. Vagy 60 méter magasan a város felett, hát hihetetlen.. végigmentünk a végállomásig, mert miért ne, ott átszálltunk egy visszajövőre. Ekkor már sötétedett és látszottak a város fényei, mikor visszafelé is áthaladtunk a hídon. Gyönyörű…
Aztán hazaszenvedtük magunk a koliba, de még nyomtunk egy Tansas körutat, hogy teljes legyen a kép. Iszonyat fáradt vagyok, fáj a lábam, ragad le a szemem, de le akartam írni mindezt, mert kitudja holnap mire emlékszem mindebből. :D
