Baba menni Isztambul

Ciprus utáni napok nagyon gyorsan telnek, beszéltük, hogy na biztosan így lesz, na de nem ennyire… alig telt el pár nap, és a srácok már el is mentek. Hazajöttünk, csütörtök eltelt gyorsan, pénteken Mikivel megnéztük még azokat a helyeket, amiket még ki kellett pipálni a látványosságos-városnézős listán. Elmentünk a Dolmabahce-be, megnézni a nagyvezér halotti ágyát, csak azt nem tudtuk, hogy ehhez még vagy 500 szobán vezetnek át minket, amik csak abban különböznek, hogy az egyiknek kék, a másiknak rózsaszín szalon a neve. Elég monotonná vált egy idő után, de jól elszórakoztunk.

Este pakoltam vagy 3 órán át. Izgi volt. Mint mikor tiszatúrán térddel nyomkodjuk a hordót, hogy férjen bele minden. Hát olyan volt ez pakolás. Csak még egy felsőt ide, csak még egy könyvet oda..

Holnap jön Viktor, segít kimenni a reptérre. Vegyes érzésekkel állok az út előtt. Nem tudom, mire számítsak. Fura lesz, az biztos. De már mennék. Aztán meg lehet, hogy egy hét után vissza akarok jönni ide, de lehet, hogy soha többé. Majd elválik. Majd megírom.

Nem volt semmi ez a kis kiruccanás. Bevállaltuk, azt kell mondjam. Tulajdonképpen az előre lefixált repjegyeken kívül semmi nem volt elintézve, úgy utaztunk el. Nem volt biztos szállásunk, csak annyi, hogy couchsurfing-en talált Viktor egy török srácot, Hakant, aki hajlandó volt befogadni minket egy éjszakára. Aztán Yigit révén felvettem a kapcsolatot 2 sráccal, akik Lefcosa-ban tanulnak. Aranyosak voltak és meginvitáltak minket a házukba. Eleinte 2 éjszakáról volt szó, majd megkértük őket, hogy maradhassunk még egyet, majd ezután 2 hétig végig náluk maradtunk.

Hát a srácokról annyit, hogy nincs életük. A napjaikat számítógépes játékokkal és vegetálással töltik ki. Semmit nem csinálnak, de tényleg semmit. Ami nekem már sok. Idegesítő tud lenni…

No tehát. Első nap. Utunk a kolitól a reptérig kétszer annyi időbe telt, mint Isztambulból elrepülni Ciprusra. A reptéren 5 órát kellett valahogy elsakkoznunk. Egész megpuhultunk a végére, amin a sör csak segített. Amire még emlékszem, hogy nagyon éhesek voltunk, szenvedtünk, és a kaja csak olyan 5-6-szoros áron volt, tehát tovább szenvedtünk.

Becsekkoltunk, a Balik persze megint fennakadt a kontrollon. Kb. fél 10kor indult gép, ami kár, mert sötétben repülve semmit nem láttunk. Úgyhogy mindegy is volt, hogy nem ülhettem ablak mellé. A repülés simán ment, végigaludtam az utat…

Ercan airport eléggé kint van a semmi közepén így busszal mentünk be Nicosiába, ekkor már eléggé halálomon voltam. Találkoztunk 2 sráccal, egy finnel és egy amerikaival, akik hasonlóan nem tudtak semmit, kb. minden terv nélkül jöttek el. Viktor útközben irta meg, hogy inkább ne is ott találkozzunk, ahol meg lett beszélve, hanem inkább állítsuk meg a buszt a buszállomásnál és vegyünk fel őt is. Enyhén bekavart, de szerencsére a mi kis aranyhalunk úrrá tudott lenni a káoszon. Egy hajszálon múlt, hogy lemarad Viktor. A kórháznál várt minket Hakan és kis baráti köre, otthon pedig sült padlizsános vacsorával és tequilaval üdvözöltek. Feleseztünk és beszélgettünk. Annak ellenére, hogy már a reptéren haltam meg a fáradtságtól, fél 6-ig fenn voltunk. Egész jól éreztem magam, csak a végén lett kicsit sok a duma. A nappali közepén aludtam egy matracon, mellettem a kismacska, akit Köpeknek, azaz kutyának neveztek el.

Másnap 1 körül indultunk el városnéző túrára. Megnéztük Lefcosa nevezetességeit, majd átmentünk a határon, szétnéztünk a görög részen is. Nem gyenge, ahogy ez a határ kérdés meg van oldva..

Gyrost ettünk vacsira, ami boldogság volt, 4 hónapnyi tavuk ekmek arasi és dürüm után kész felüdülést jelentett.. este visszamentünk a cuccokért Hakanhoz, majd átmentünk Mert-ékhez. A lakás nem lenne rossz, ha nem lenne ilyen lehetetlenül koszos és kupis. Nem értem, hogy a srácok hogy bírnak így élni. Én sem vagyok rendmániás, de ami sok, az sok…hamu és szotyi mindenhol, a konyha borul, egy teáskannában főznek mindent, mert lusták elmosogatni…

Ha nincs víz, inkább kiolvasztják a jégkockákat, minthogy elmenjenek a boltba.

Első este makarónit főztünk, olyan full extrásat, mindenkit szépen jóllakattunk. Aztán meg ittunk. Jó volt a hangulat, szerintem mindenki jól érezte magát.

Másnap Mert elvitt minket kocsival Girnébe, de előbb megnéztük St. Hillariont. Ez egy vár fenn a hegyekben, a négyszög egyik sarka. Valami isteni volt a kilátás. Állítólag Disney-t ez a vár ihlette. Vicces. Nem tudom, mennyire igaz, lehet, hogy csak turistacsalogató, de hasonlóság az van.

Sokat fényképezkedtünk és megmásztuk az összes csúcsot és tornyot. Nagyon szép volt. Hegyek az egyik oldalon, ködös felhőkkel a tetején, a másik oldalon pedig Girne, és a tenger. Boldogságos.

Girnében sétáltunk a kikötőben, a parton, egész kis hangulatos. Emlékeztet Horvátországra. Girne igazán a britek gyarmata még mindig, televan velük az egész város. És a közlekedés és baloldali. Elmentünk egy kis étterembe, ahol kebabot ettünk, már a látványtól jóllaktam mikor megpillantottam az elém helyezett óriástálat.

Délután Aligadi-ra mentünk, ez egy strand, ahova az óriásteknősök költeni járnak. Homokos part, csendes, a tenger és a horizont valami gyönyörű. Kár, h szemetes volt a part, jobban is vigyázhatnának rá.. legalább a kisteknősökre gondolhatnának…

Fürödtünk, aztán a srácok átmentek 5évesbe és beásták magukat a homokba. Idióták. =)

Este vodka cherry-t ittunk és a Pasik és Csajok alkalmazással játszottunk az iwiw jóvoltából, kb. 3 óráig. A srácok valamiért különösen élvezték ezt a játékot. Átállítottam lányt keresek-re a profilom, hogy lehessen csajokat pontozni, ezután kb 40-en irtak vissza, aminek kifejezetten örültem…

Következő nap Bellapais-t néztünk meg. Egy kis falu, legnagyobb ékessége egy kolostor 13. századi kolostor. Egész jó volt, szép volt a kilátás, hangulatos volt belülről, sok képet csináltunk. Ezután néztünk meg a Kyrenia várat Girnében. Ha Viktor nem lett volna ott velünk, magunktól ezeknek a helyeknek a felét se járjuk be, az biztos. Mindennek utánanézett és megtervezte. Még egyszer köszi, Viktor.

Este egész jó kedvünk lett, megkaptam életem egyik legszebb tetkóját, „Captain Ablam” felirattal. Sokat hülyéskedtünk végig. Jó kedvem volt az egész utazás alatt, sokat nevettem. Elszórakoztunk mindenen. Igazából Mikivel meg Viktorral, a Balik nem sokat beszélt. Nem nagyon értettem, mi baja. Ja igen, első este nagyon le lett hordva. Készítettünk a kaját, mindenki csinálta a maga kis dolgát, a Balik meg netezett. Először szépen kértünk. De nem nagyon vette. Engem is zavart, de Mikit különösen, tiszta ideges lett, és leszólta, hogy mit képzel, miért nem érzi úgy, hogy tenni kéne valamit. Nem igaz, hogy nem látja, hogy mindenki más kiveszi a részét a munkából. Lehetett volna finomabban is, de lehet, akkor nem jut el az agyáig. Így talán ráébredt dolgokra. Pár napig alig beszélt, majd megenyhült, és már nem kellett mondani, hogy ezt ide, azt odatedd, hanem tudta magától szépen a dolgát és megterített meg mosogatott, mint a kisangyal. Miki erre csak annyit mondott, „így kell nevelni”.

Ezután Gazimagusa-ba mentünk 4-en, busszal, az állomáson reggeliztünk, sajtot kenyérrel. Nyam. Nyam. De költségkímélő, és praktikus megoldás volt.

A buszt lekéstük, másikra kellett várni. Rohant meleg volt és el is aludtam a buszon, annak ellenére, hogy kétoldalról támasztottak. 1 óra volt az út, és egész megfőttem, mire odaértünk. Megnéztünk az összes történelmi nevezetességet. Köztük az első dzsámit, ahol fizettünk, hogy bemehessünk. Keresztény templom volt, amit átalakítottak dzsámivá. Szép volt, de láttunk már jobbat is.

Körbejártuk az óvárost, legutolsó volt Otello kastélya. Aztán a partra mentünk és fürödtünk Palm Beach-en. Ez a strand és tulajdonképpen az egész város a határon fekszik, a város másik fele egy szellemváros, üresen állnak a házak 74 óta. Senkit nem engednek be, még csak fotózni sem lehet, pedig érdekelt volna közelebbről.

Palm Beachről azt mondják, hogy 30 évre előre le voltak foglalva a hotelszobák, akkora üdülő paradicsom volt anno. Aztán tessék. Romos, szürke házak tátongnak, a parton elvétve vannak turisták, és ha vannak, azok is britek. Este az utolsó busz fél 7kor indult vissza Lefcosaba, oda is értünk az állomásra olyan 22-24 körül, így szerencsére még pont láttuk kifordulni és elmenni a buszunkat…futottunk mint az idióták, de persze nem állt meg. Visszabaktattunk az irodához, és ekkor befordult egy kocsi, 2 török srác ült benne, kérdezték, hogy a busz után futottunk-e, mert ha akarjuk, akkor elvisznek egy darabon, hogy beérjük a buszt. Bepattantunk nagyon gyorsan, négyen ültünk egy kisautó hátsó ülésén. Sikerült utolérni a buszt. Hálistennek. Nagyon nem lett volna hangulatom stoppolni hazáig. Pláne nem este.

Este lecsót csináltunk, igazi „lacso-bacso” módra, olyan 5 csillagosat. Annyi lett, hogy csak kétszerre tudtunk megfőzni. A második adag megmaradt reggelire. A többit meg megette Dortmund, Mert és Özel elveszett 3. lakótársa, aki csak a 3. vagy 4. nap környékén tünt fel először. Dortmund szerette a főztünket, nem panaszkodott sose.

Kedden Mert megigérte, hogy elvisz minket Karpazra, a hegyekbe a félszigetre, persze tökre megörültünk, mert oda más módon soha nem jutnánk el. Úgy terveztük, hogy majd a parton alszunk. Voltak hálózsákok is, nem volt gond.

De közben kiderült, hogy a kocsi biztosítását épp most kell újrakötni, és macerás, fél napig vártuk a banki visszaigazolást, majd végül nagy nehezen megoldódott, de volt vagy fél 5 mire, elindultunk Lefcosaból.

Először megnéztük Szalamiszt, Ciprus egykori fővárosát. A színház egész jó volt, és tetszett a fürdő is. Ókori emlékek, egész szépen megmaradtak. Tetszett.

Ezután elindultunk északnak. Megálltunk egy TESKO nevű hipermarketben, ami dizájnban pont olyan, mint az otthoni TESCO, kivéve a K-betűt. Sikeresen elköltöttünk 100 lírát kajára és piára. Ekkor már sötétedett, de a srácok bíztak benne, hogy hamar találunk egy kempingezésre és sütögetésre alkalmas partszakaszt, ezért szépen bevásároltunk. Vettünk csirkemellet, grillfűszert, zöldséget, meg mindent ami kell. Még egy sütőeszközt is.

Aztán utnak indultunk és csak mentünk, mentünk. Vagy 3 órát biztos. Egyszer kiszálltunk szétnézni, és az a kép, ami akkor fogadott, mélyen belém ivódott. Gyönyörű csillagos ég. Valami leírhatatlan szép volt. Az összes pici csillag látszódott, a nagy csillagképek meg mintha közelebb lettek volna hozzánk. Meseszép volt.

Aztán tovább utaztunk, ekkor volt vagy éjfél. Már nem hittem a vacsorában. Aztán egyszer csak Mert azt mondta, el akar vinni minket arra a varázs strandra, ami a képeslapokon is szerepel. A félsziget legcsücskébe. Hát ezért nem álltunk meg sehol közben. Egyszer csak azt mondta, itt vagyunk. Lementek a srácok megnézni a terepet. Vagy sziklát kellett volna mászni, vagy kutyákkal verekedni, hát egyik sem tetszett, így hát visszamentünk az előző tengerhez vezető úthoz. Nem hittem volna, hogy még valami és lesz. De lett. Kerestünk egy helyet, ott úgymond sátrat vertünk, nekiláttunk tüzet rakni és előkészíteni az ennivalót. Viktorral csináltuk a kaját. Közben bekeverünk az X vegyszert, de nem véletlenül, hanem szándékosan. És nem tökéletes kislányok születtek belőle, hanem finom kis vodka-narancs. Cukor, só, mindenmijó.

Megsütöttük a csirkehusit, és isteni tavuk ekmek arasi lett belőle. Aztán megittunk egy sört, és elborultunk. Szépen mindenki bealudt. A Balik, Viktor, meg én kinn aludtunk a szabad ég alatt. Beszélgettünk Viktorral és néztünk a csillagokat, úgy aludtunk el valamikor.

Hajnalban felébredtem az első napsugárra, pont mint a kisállatok a mesében. Néztem a napfelkeltét, ahogy egyesével tűnnek el a csillagok, válik rózsaszínűvé az égalja, és jön fel a nap. Jó érzés volt így aludni. Valami olyan megnyugtató.

Reggel arra keltem, hogy beszélgetnek az arkadasik és Viktor fejét készülnek vízzel leönteni. Reggel 7kor. Persze. Miért ne keljünk korán. Megtehetjük.

Már nem bírtunk visszaaludni, egyre melegebb lett, így inkább felkeltünk és elmentünk fürdeni a partra. Kiderült, hogy kb 50 méterre tanyáztunk a tengertől, csak közben volt egy homokdűne, amitől nem láttuk. Ehh.

A part meseszép volt, tényleg olyan, mint a képeslapon. Szinte vakít a homok, és a víz égszínkék és valóban tiszta. A legszebb part, ahol valaha jártam. Boldogságos.

Egész nap bírtam volna itt feküdni. Napozni. Meg fürdeni. Ez „ohaaa” volt a javából. Jól szórakoztunk, de Mertnek mehetnéke volt, így 4 felé elindultunk vissza.

Visszaúton látunk csacsit, aminek nagyon megörültünk, mivel Karpaz arról híres, hogy itt szabadon élnek a szamarak és igen sokan vannak. Ennek ellenére egyet sem láttunk mindeddig. Hát ezért volt akkora az öröm, mikor kiállt egy az útra elénk.

Aztán megnéztünk egy várat, ami a 4 egyike. A panoráma isteni. Amúgy semmi különös nem volt benne, pláne, hogy a héten ez már nem is tudom hanyadik vár, amit megnéztünk. Viktor szabadidejében kastélyológia előadásokat hallgat, ki gondolta volna.

Szerda volt Viktor utolsó napja, csütörtök reggel repült vissza Isztanbulba. Hiányzott, mikor elment. Jó lett volna, ha marad velünk végig. Nagyon megkedveltem ezalatt a pár nap alatt.

Lehet, jobban tettünk volna, ha mi is hazajövünk egy hét után, mert kezdett átmenni kicsit kényelmetlenbe, kicsit szenvedésbe. A török srácok változatlanul és válogatás nélkül felettek minden élelmiszert, amit a lakásban hagytunk. Még azt is, ami nem készétel. És ez nem lett volna baj, ha nem olya bunkó mód megy, mint ahogy ők tették néha…

Felvetettem Mikinek meg Baliknak, hogy keressünk valakit egy másik városban és pattanjunk meg Mertéktől, de túl kényelmesek voltak ahhoz, hogy feladják ezt a helyet, így maradtunk. A terv az volt, hogy majd mindennap elmegyünk a tengerpartra és csak este jövünk haza, így nem zavarjuk a törököket és ők sem minket. Hát ez többnyire sikerült is, de volt olyan nap, mikor csak tespedtünk.

Egy nap voltunk Girneben, és bementünk az egyik hotel medencéjéhez, ahol én úsztam is, mielőtt még szépen kitessékeltek volna. Találtunk egy tök jó kis helyet, ahol a sör mellé sültkrumpli jár, nem várt boldogság volt.

Máskor Magusaba mentünk fürdeni. Tetszett az a strand nagyon, csak kár, hogy kicsit messze van Lefcosatól, és kb 3 óra háztól a tengerig..

De mindezen megpróbáltatások ellenére sikerült szép csokira barnulnom. Hát nem volt egyszerű, de én mindent megtettem.

Egyik délután Dortmunddal és Merttel strandoltunk Aligadin, utolsó nap pedig Mert felajánlotta, hogy elvisz minket megint oda. Persze rögtön rábólintottunk, és nem indultunk el magunktól reggel, mikor még megtehettük volna. Azt mondta, délben indulhatunk, ehhez képest fél 1kor keltegettük, aztán még tanult egy vagy másfél órát, aztán vártunk, de kitudja mire, majd végre 3kor elindultunk, de akkor telefonált Dortmund, hogy ő is jönne, hát megvártuk. De nem nagy kedvvel. Kicsit idegesített, hogy az utolsó napunk itt, és így elcseszik. Aztán tankoltunk meg boltba voltunk. Volt vagy 5 óra, mire megérkeztünk a partra. Még napoztam kicsit, fürödtünk. Építettek egy óriás brokit homokból. Majd Miki kitalálta, hogy miért ne legyen metszett, elmagyarázta a törököknek, és olyan 10 perc után kiderült, hogy az övék is olyan. Kicsit sem volt kínos. Én csak nevettem, de látni kellett volna a törökök arcát…

Este Girnében vacsi a szokott helyen, majd a kikötőbe mentünk. Találtunk egy óriás műanyag mókust. Otthon pakolás, 2kor aludtunk el, 4kor pedig keltünk. Nem volt vicces. Nyúzottak voltunk, és ekkor derült ki, hogy Mert mégse akar kivinni minket a reptérre, hanem majd jön egy busz, ami elvisz. Kicsit para volt, sanszos volt, hogy lekéssük a gépet. De hálistennek nem így történt.

A repcsin jó sok képet csináltam, nagyon tetszett a kilátás. Ciprus fentről, majd a tenger, aztán a hegyek, tavak, szép tiszta idő volt, mindent lehetett látni, mint egy óriás terepasztal, olyan volt.

Isztambulban vagy 2 óra volt hazaszenvedni magunkat Maslakba. Aznap már utaztunk repülővel, hajóval, busszal, és még csak 11 óra volt. Aludni akartam, de nem bírtam már. Elment a nap gyorsan. Tanulni csak ma kezdtem neki. Aztán majd holnap igazából.

Remélem nem lesz szivatós a hétfői vizsga. Az nem lenne jó. Hátha Baltának megesik rajtunk a szíve…

Még egy hét van hátra, aztán utazom haza. Fura lesz. Megint új lesz minden és szokatlan. Várom már, hogy találkozzak az emberekkel, de Isztambult sem esik jól itt hagyni. Megszoktam. Megszerettem ezt a várost. Szeretnék még visszatérni valamikor. De ha nem fogok, akkor is szép emlékeim maradnak róla.

Cem, A srácok szobatársa meghívott minket Bursába, a szülővárosába. Vagyis inkább megkérdezte az anyukáját, aki engedélyt adott rá. Cemről annyit kell tudni, hogy habár úgy néz ki, mint egy 30 éves, múlt héten töltötte be a 19-et. Elsős egyetemista, de az egyetemen szeptember óta összesen 3 alkalommal volt. Azért mulasztott el egy évet, mert lusta volt felvenni a tárgyakat neten. Éjjel wow-ot játszik, nappal alszik. Meg eszik. De az nála gyors folyamat, a kebabot 3 harapással meg is eszi.

Hihetetlen lusta egy ember, eddig nem is láttam hozzá foghatót. Viszont nagyon jó fej, jók a poénjai. Sajnálom, hogy ott tart, ahol. Azt tudni kell, hogy 5 éve vízilabda bajnok volt, meg kitűnő, dőltek utána a csajok, sok barátja volt, aztán elváltak a szülei, abbahagyta a sportot és elkezdett enni. Ő úgy fogalmazta meg: „Then I met Dürüm.” (Aztán találkoztam a dürümmel.)

Ha valamit nem akar hallani csak megrázza a pocakját és azt mondja, „Talk to the belly!” (= Beszélj a pocakhoz) :D Egyébként meg minden második szava az, hogy „screw u”, (ami magyarul kb a „b.meg magad…)

Az anyukáját (továbbiakban csak „anne”=anyu) rendkívül imádja, és bármennyire lusta, egyetlen szavára ugrik. Anne persze nem tud róla, hogy Cem nem jár egyetemre, csak a koliban tengeti napjait. Nagy-nagy balhé lesz belőle, ha kitudódik..

Szóval, pénteken délután 2kor indultunk, az út 4 óra volt, de közben kompra szállt a busz, és így egész izgalmatos lett az utazás. Bursa a Marmara régió központja, anno az Oszmán Birodalom fővárosa volt. Óriás hegyek közt fekszik, végig körbeveszik a várost. És hihetetlen zöld. Gyönyörű. Kb. akkora, mint Budapest, lélekszámra is, de mégis, valahogy sokkal kedvesebb. Isztambulhoz képest is. Nincs annyi ember. „Nincs mindennap augusztus 20.-a”. Sokkal élhetőbb. Az emberek kedvesek, segítőkészek, nyugodtak. Szeretek nyugodt embereket látni. Valahogy rám is rámragad ez a türelmes szellem…

Bursa egyébként síparadicsomként híresült el, az Uludag hegyen még áprilisban is van hó. Csodálatos. Igazából minden megvan Bursában, ami a teljes élethez kell, de mégsem az a zsúfolt város. Jó, persze, nincsen Hagia Sofiá-ja, de hát na. Azért vannak szép dolgok, voltunk 2 dzsámiban is, az egyik az valami world famous, az Ulucamii, egy óriási szökőkút van benn, ami mosdáshoz, meg a namasz előkészületeihez kell. Meglátogattuk az összes híres nevezetességet a városban. Cem állandóan enni akart. Szörnyű. Végig az 5 nap alatt mindig csak az evés volt a fő szempont, és ezt kellett a legjobban megszervezni.

Első este, mikor megérkeztünk, anne nem volt otthon, de terített asztal várt minket. Tarhonya leves volt, aztán cigköfte, saláta és bakla. Hozzá mindenféle csípős, nem csípős, csak félig vagy enyhén csípős szószok és paprikák. Meg sajt. Sok sok sajt. Hát jóllaktunk. Beszélgettünk, aztán tévét néztünk, míg sikerült eldönteni, hogy milyen filmet akarunk nézni. Épp a Yemekteyiz, a török vacsoracsata ment. Hurrá.

Aztán megérkezett Anne, és már eleve tudta a nevünket, meg az alapinfókat, hogy kit honnét szalajtottak, stb. Angolul nem sokat tudott, de megértettük egymást. Aranyos nagyon. Nem egy átlagos személyiség az biztos. Régen fesztiválokra járt, piercingje volt, és ma is koncertekre jár. Egyébként fogorvos, és a lakás alapján megállapítható, hogy anyagilag eléggé csövön vannak. A házuk fenn van az Uludag hegy oldalán, tetőterasszal, kilátással a városra, a hegyekre. És a naplemente valami csodálatos innen.

Este elkezdtük nézni az X-ment de a srácok idő előtt feladták, így 3 körül kinyomtam a gépet és aludni mentem én is. Cemet otthagytam a szalonban, mert mikor felkeltettem, hogy menjen a szobájába, csak törökül beszélt hozzám. Valami olyasmit, hogy menj innen, mert le fog járni az idő és akkor elveszlik az életem…

Szombaton óriás türkce reggeli, kb 1 órás. Pukkanásig tele voltunk, így indultunk el felfedezni a várost. Kb 10 kilómétert sétáltunk aznap. Elmentünk egy vízipipás helyre, ahol zöld színű teát ittunk és csokis pipát szívtunk. Vagy 4 órát töltöttünk egyhelyben. Hát nem csodás az élet?? Annyira jó, hogy ezt itt megtehetjük.

Este iskendert ettünk, ami nagyon állat volt. Össze sem lehet hasonlítani azzal, amit Isztambulban ezzel a névvel adnak el. Eredetileg is Bursából származik az Iskender, de azon a helyen, ahol mi ettünk, valami istenien csinálták. Bárányhús paradicsomos szószban, fűszerekkel, nyárson sült zöldségekkel, hozzá tejfölös mártás, és mindez forró pidén. Hmmmm. 9 líráért másfél adagot kaptunk ayrannal, holott 15 líra egy porció, csak mert Anne ismeri a tulajt, aki jókívánságait küldi. Cem mondta, hogy nyílt titok, hogy a tulaj maffia tag. Ezek szerint Anne igencsak benne van a bizalom körében.

Este még tortát kellett enni, de már szenvedtünk ekkor nagyon.

Másnap Böreket sütött Anne reggelire, amiben az a különleges, hogy bármilyen étkezésnek megfelel. De olivával, sajtokkal és friss zöldséggel reggelire fogyasztva a legjobb. Ezt a receptet el fogom kérni Annétól, mert nagyon adta az érzést.

Másnap voltunk a Bursai múzeumban, ami egész érdekes volt. A város története őskortól kezdve, aztán a szultánok, majd a nagyvezér és csodatettei. A viaszbábuk és a selyemhernyók tetszettek a legjobban, annak ellenére, hogy éltek. Mármint a hernyók…

Beyti kebabot ettünk ebédre, ami annyira finom volt.. ilyen Isztambulban szintén nem kapni. L Köfte husi kebabba csomagolva, majd felszeletelve, úgy néz ki, mint a kis kakóscsigák. Hozzá az a piros rizs, sült hagyma, paradicsom, paprika, és saláta: Répa, káposzta, saláta.

Estére vendégeket hívott Anne, egy angoltanárnőt és a barátját, aki Németországban nőtt fel, de egy szót nem tud németül. A tanárnéni angoltudása sem volt tökéletes. Már tudom, hogy a diákok miért nem beszélnek olyan csodásan..egyébként jófejek voltak, közvetlenek, csak néha beszéltek ki minket, nem gondolták volna, hogy értjük. Mi meg nem mondtuk, mert így az izgalmas. Cupra nevű halat ettünk, ami kb 25 centi, és rakit ittunk hozzá. Még délután csináltunk annéval egy tiramisura emlékeztető kis süteményt, az volt a desszert. Jó volt segíteni neki, kicsit otthonéreztem magam…

Hétfőn elmentünk egy Cumalikiz nevű faluba, ami valami nagyon tradícionális, és elvileg tiszta izgalmas látnivaló, kivéve ha elég falumúzeumot láttál gyermekkorodban. Úgy már annyira nem adja. Na de mindegy. Aztán megnéztünk egy fát, ami 2007-ben lett 600 éves. Isteni szép. És olyan nagy. Beültünk a kávézóba, cayt ittunk meg gözlemét ettünk. Közben néztük a naplementét. Cok güzel volt.

Este hullafáradtan értünk haza, lefürödtünk, vacsiztunk, összepakoltunk, aztán hajnali fél 1kor mentünk ki a buszállomásra, indultunk Ankarába. Azt hittem, annyira fáradt leszek, hogy majd bárhogy el tudok aludni, nem lesz gond a buszon. Hát nem így lett. Kb. 1 órát aludtam egész éjszaka azt is darabokban. Úgy ébredtem, mint akin átsétált a riói karnevál. Fél 9kor voltunk Ankarában, 2 kávé kellett, hogy beszélni tudjak és leadjuk a csomagot a megőrzőbe. Aztán irány a város. Képzelheted, mennyire lelkesültünk. A srácok is legalább annyira össze voltak törve, mint én.

Anitkabir. Atatürk mauzóleuma. Elméletileg mauzóleum, gyakorlatilag nem láthatod Atatürköt, de minden mást, ami vele kapcsolatos, azt igen. Propagandafilmek, könyvei, ruhái, sétapálcái, de tényleg minden látható. Plusz török történelmi figurák, mint az ágyugolyó cipelő ember. Nagy csatákat ábrázoló 3D-s festmények, tiszta olyan, mint Ópusztaszer,( csak az jobb.) Ott volt a portugál miniszterelnök, 1 méterre áltam tőle.

Május 17 hivatalosan Atatürk születésnapja ( az eredeti napot vagy nem tudják vagy nem akarják közölni, ezért ez a nap) hamarosan közeledik, így zajlanak a diplomáciai tiszteletkörök.  Mindenféle vezetők látogatják az Anitkabirt. Sok fotót csináltunk. Voltak gyerekcsoportok, akik arról mondókáztak, hogy éljen Atatürk, hazánk megmentője. Tiszta propaganda. Biztos sokat felfognak a kissrácok abból, amivel a múzeum televan…De a lényeg, hogy időben beléjük legyen nevelve.

Délután elmentünk egy parkba, ahol hattyúk voltak. Kb. Ankara egyetlen parkja lehetett, mert egy akkora beton dzsumbuj, hogy az nem igaz. Szörnyű. Aztán megkérdeztük, merre van az a torony, amit annyit emlegetnek. A pincér szerint 15 perc séta. Persze hegymenetbe, amit elfelejtett említeni. Na nekünk több, mint egy órába telt felérni, igaz néha megálltunk levegőt venni, és leülni, és kínunkban mindenféle hülyeségen röhögni. Nagyon szétvoltunk idegileg. =)

A toronyba feltalálni sem volt egyszerű, de sikerült fél óra alatt megtalálni az ajtót és a liftet. Fentről egész jó kilátás van. De a fél terasz le van árnyékolva és tilos arra a fényképezés és videózás, mert arra van a parlament. Hát ennyi. Ja igen, és Ankarában még több az özel güvenlik,mint Istanbulban. Pedig azt hittem, azt nehéz felülmúlni.

Burger Kingben kajáltunk, mert nem volt kedvünk tovább keresgélni. Ja, és Törökországban még a burker king menüben is van tea, hiába az a nagy globalizáció. Azért a helyi szokásokhoz igazodni kell. Meg valahogy el kell tudni adni a terméket.

A busz vissza Istanbulba fél 8kor indult, még megnéztünk 2 South Park részt a terminálban, ami abszolút betette a kaput. A Balik elaludt egy háttámla nélküli széken, Miki rágta a kockacukrot sorba, Cem pedig szó szerint a haját tépte. Én meg már csak nevettem mindenen…

A hazaút viszonylag gyorsan telt, aludni nem sokat bírtam. Beszélgettünk meg néztünk a eurovision-t a tévében. Hajnali fél2kor értünk be egy pályaudvarra, amiről azt mondta Cem, hogy itt kell leszállni, mert ez az, ahonnan indultunk is. Hát nem az volt. Nagyon nem. De szerencsére, szerencsére CSAK 45 percet kellett várni, hogy legyen egy minibusz Levent-ig. Onnan meg Taksival a koliba. 3kor értünk be, az őrök nem mertek kérdezni sem, eléggé elvetemülten nézhettem, máskor mindig kérik a kártyát. Most csak egy jóéjszakát volt.

Lesavaztam magam és bedőltem az ágyba. Következő emlék másnap délután egykor Billy Jean hívja Meleket, erre kelek. Első dolgom az internet. Aztán a jó öreg Tansas. Suliban hálistennek nem kellett menni. Az agyam addig terjedt, hogy megnézzek 12 How I met úr mother részt és elment a nap.

Ma egy olasz csere-tanár tartott előadást az Izraeli Palesztin helyzetről, a téma jó lett volna, csak kár, hogy nem értettük amit mond szegény, annyira durva olasz akcentussal beszélt. Leléptünk a reklám alatt, és kiültünk a fűbe egy teaával a Tony’s mellett. Kb 1,5 órát beszélgettünk aztán Besiktasban voltam vásárolni.

                                             Szerinted ki a kakuktojás??!

Már nagyon várom a Mersini utazást, holnap megyünk megvenni a jegyeket, már le van fixálva minden, tiszta boldogság lesz. :D

Megirtam minden török dogát, már csak egy kell a current issues-ra és akkor kész, ja meg a vizsgák, török nyelv meg komparatív politika..

Kirándulgatunk jó sokat a srácokkal, voltunk a szigeteken tegnap, hajóval 3 óra az út oda-vissza, de megéri, mert isteni gyönyörű. A tenger tiszta, minden zöld, és sziklás, lehet fürödni a tengerparton, és vannak delfinek is ami megint nagy boldogság.

Mindenki azt ajánlotta, hogy béreljünk bicajt és azzal járjuk körbe Büyükadát, de valahogy egyikünknek se füllőtt nagyon hozzá a foga, úgyhogy csak sétáltunk.

A Balik meg Miki összevesztek azon h a Balik minden kurust megszámol és visszakér, és nem eszik ha egy kaja több mint 300 Ft. És most minket akar behúzni 4 lirával, mert csak 106 volt a repjegy de ő 110-et kért el, mondván, az nekünk úgyse számít, ő meg had nyerjen már egy kicsit rajta.. na erre Miki eléggé kiakadt és összeszámolt minden kekszet és teát amire ő hívta meg a Balikot és kiderült h a Balik tartozik neki vagy 20 lirával, amire bekussolt. Hát elég gáz. De vicces volt végighallgatni őket..

Megnéztünk minden „kötelező turista látványosságot” már a városban, csak a Dolmabahce palota maradt ki, ami elég szép, de a tény, hogy a törökök számára azért a legfontosabb, mert itt halt meg Atatürk, eléggé lelohasztja a kedvem…

Különben meg imádom ezt a várost, nagyon is, az egyetlen baj vele, hogy túl sokan lakják.. ha 10-ed ennyi ember lenne, tökéletes lenne. De kicsit úgy érzem magam néha a metrókijáratnál, mint a hangyabojban. :)

Péter barátunk fogalmazta meg tökéletesen: Isztambul olyan, mintha mindennap augusztus 20.-a lenne!

120 kilométer a város átmérője, ezt tegnap hallottam, mikor az ESN House tetején söröztünk este és néztünk csillagokat meg a végtelenbe nyúló város fényeit…

Persze megint a megengedett időn túl érkeztünk haza, fél 1kor, a biztonsági őrök már csak legyintenek néha, hogy ja, téged ismerünk, na menjél csak, ma nem irlak fel, ennyivel tovább élhetsz.. különben megéri velük jóba lenni, mert kedvesek, mosolygósak, és nem írnak fel, ami a legjobb jó tulajdonságuk.

Úgyhogy mindig nagyon mosolygok és hangos merhabá-val köszönök nekik, ami feldobja egyhangú kapunyitógomb nyomkodó napjaikat és így belopom magam a szívükbe.

Fatos a multkor megmutatta a lánykoli hátsóbejáratát, amit csak földrengés vagy hasonlók esetén lehet használni, de belülről mindig nyitható, úgyhogy legközelebb csak majd felcsörgetek valakit, és nem kell a kolinéni vérbenforgó tekintetével farkaszemet néznem.

Május elsején állítólag tüntetés lesz lövöldözéssel meg verekedéssel, a kommunisták nagy demonstrációt szerveznek arra a napra. Mindenki arról beszél, hogy ha jót akarsz, nem mész ki az utcára.. még jó, hogy mi nem leszünk a városban akkor..

Ma Taksimon egy kb. 100 fős női csoport tüntetett, csendesen persze, és 12 rohamrendőrt szállító buszt rendeltek ki hozzájuk. Hát nem akarom meglátni, mi lesz elsején…

Mi a fenekünket fogjuk süttetni mindezalatt…

Hát megint eltelt egy jópár nap. Nem semmi, milyen gyorsan telik az idő. És ezzel egyidőben soknak is tűnik. Mert azért igencsak tartalmasak a napjaink. Mindig csinálunk vmi kedvességet, ami megédesíti a napot..

Túlvagyok a kaja mélyponton. Most megint nagyon ízlik a török kaja. De volt kb egy hét, ami nagyon kritikus volt. Kicsit elegem lett a tavuk ekmek arasi-ból, folyton kenyeret meg pidét enni, és amit nem töltenek kenyérbe ahhoz külön eszik a kenyeret. Nagyon kész. Lehet, hogy mi magyarok vagyunk túlságosan hozzászokva ahhoz, hogy húst hússal eszünk, de azért mégis…

A húsvétból konkrétan semmi nem jött át. Annyit érzékeltünk, hogy a szokottnál kicsit több a német turista a városban. Ennyi. De hogy locsolkodás meg piros tojás... hehe…

Szombaton Kadiköyben voltunk Ádám kispajtásának megmutatni Ázsiát, meg csatlakozott hozzánk egy török ismerős is, Miki egy gimis osztálytársának török barátja-szerelme, aki most hajóskapitánynak tanul. Jó arc ő is, mindig meg akar hívni minket csáj-ra. Pont mint a többi kedves haza-és vendégszerető török arkadasi. :D

Vettem converse cipőt. :D Mert miért ne. Meg sálakat is, mert az is fogyóeszköz, és sohasem elég…ja igen, ma voltunk a Kapalicarsiban, azaz Grand Pazaarban, vettem megint 2 pár fülbevalót meg 2 karkötőt is. És láttam olyan gyönyörő köves gyűrűket, hogy a szívem szakadt meg, hogy ott kellett hagyni… nagyon szépek voltak..óó.. pedig még „ögrenci indirimet” is kaptam volna (diák kedvezmény, mert ugye itt felnéznek arra, aki tanul, mindenhol, a buszbérletnél, éttermekben, de tényleg mindenhol tiszteletben tartják, ha diák vagy, mert ugye az nem kis és egyszerű dolog, plusz itt igen borsos ára is van, olyan 250 000 egy félév a legszarabb rekreáció-könyvtár szakokon is…hát ezért van az „indirim”).

Megirtam még egy beadandót Baltának, kedvenc pszichopata politika tanárunknak, a kisebbségek és emigránsok helyzetéről, nomeg az identitászavarról, különös vizsgálat alá véve az „emo” figyelemreméltó mozgalmát. Kíváncsi leszek, mit szól hozzá az a pna,  jó lenne ha tetszene neki, mert nincs kedvem újat írni, de mindegy, mire kiderül, mi már a riviérán leszünk.. wehhhehe…

Sokat beszélgettem ma törökökkel, persze törökül. Ha meg ha nem értettem hát akkor mondták magyarul, mert magyarul minden árus tud, legalább a köszönési formákat, számokat, színeket, meg ami ugye a bizniszcsináláshoz kell…

Nem szabad megszólalni, mert rögtön levágják, hogy „óó, madzsardzsa! Szervusz pasa, Attila pasa, hogy vagy, pasa??!” Amit valahogy sosem tudunk szó nélkül hagyni, valami vicceset vissza kell szólni, és ezzel elindul egy olyan dominó, ami egy órás beszélgetést szül, közben megteázunk, megismerjük egymás élettörténetét, ingyen kóstolunk, meg hihetetlen „csakmost csakneked” ajánlatokat hárítunk el…

Egyes törökök nagyon is jól beszélnek magyarul, ami meglepő, mert igen nehéz nyelv, ha a többi európaihoz hasonlítjuk.. egyik szép élményem egy kb 7 éves srác, aki vagy 4féle nyelven szólított minket, hogy álljunk meg a bolt előtt, majd mikor egyik sem talált, angolul megkérdezte, hogy honnan jöttünk. Erre mi „madzsaristan!” Na akkor jött a „cok güzel, cok güzel, Budapeszte, cok güzel, pálinka, buda, szervusz!” Látni kell ezeket az arcokat, hihetetlen emberekkel lehet itt találkozni. És olyan mondatokat raknak össze, amin nekem gondolkozni kellene.. nagyon durva…

Ott van Ali, a mi kis barátunk, aki 6 nyelven beszél folyékonyan, és mikor betérünk hozzá mindig megkérdi, mi az aktuális hadihelyzet Magyarországon, van-e tüntetés éppen, mit mondott a Feri meg az Mszp, mit nyilatkozott ez meg ez..

Akkor haltam be nagyon, mikor Ali megkérdezte, hová valósiak vagyunk. Mondom, Nyíregyháza. Oh, Nyíregyháza, cok güzel, hát ő lakott ott anno, volt ott vmi nagy piac, románokkal meg mindennel, ott lakott a Búza tér mellett, tudom-e melyik az. Meg lakott a Toldi utcán is. ÉS nagyon szerette a Sóstót, odajárt ki mindig… hát mondom, ez kész… veled is itt kell találkozni…

Már le van fixálva a Mersini út, április 30- május 4. 13 óra busz. Le végig végig át egész Törökországon, le a déli partra. Már várom nagyon. Biztos csok güzel lesz. :D A buszozást meg majd csak elütjük egy kis Serefe!!- Raki partyval…

Le kéne már vágni a hajam, annyira hosszú hogy már kezd zavarni bizonyos tevékenységekben. Az már nem olyan kedves. Magam biztos nem esek neki, fodrászhoz nem merek elmenni, mert mi van ha nem bírom elmagyarázni, hogy mit szeretnék, és e kommunikációs szakadék közepette válok szőkévé vagy kopasszá, az már nem lenne olyan jó. Polyákova nem tudja lekezelni földrajzi akadályok miatt, úgyhogy maradok ahogy vagyok. Még egy darabig.

És emberek! Half time van! Még 2 hónap és megyek haza! 10én volt félidő! Csók mindenkinek!

Hadi güle güle (K)

Nagyon sokat mászkálunk mostanság, el vagyok foglalva, sose vagyok itthon, ha meg mégis, akkor tanulok, mert ugye azt is kell-ene, de nagyon. Megirtam jópár beadandót, az már boldogságos, de az otthoni tanulnivalóval igencsak hadilábon állok! Hétvégén voltunk a Miniatürk parkban, meg van csinálva Törökország, és az összes környező ország kb. minden fontos nevezetessége, csak kicsiben. Az Hagia Sofiától kezdve Atatürk szülőházán át a Mardini sziklafaluig minden megtalálható. Még a pesti Gül baba türbéje is. Ott töltöttünk egy fél napot, bár nem volt egyszerű a kijutás. Taksimon találkoztunk, mert ugye hol máshol, de mire elindultunk volna, lezárták az egész sugárutat, és megindult vmi rendőrfelvonulás.. kiderült, hogy valami hatalmas évfordulót ünnepelnek az isztambuli rendőrségen, így hát nagy nagy ünnepségek zajlanak városszerte. Tiszta májuselseje feeling-je volt a dolognak. :D

Persze a mi szuperszervező és szupertájékozott török barátaink nem tudtak erről, így 2 órát olvadtunk a napon…

A miniatürk után hajót béreltünk és azzal mentünk át az Aranyszarv-öböl másik oldalára, és egy temetőn át felmentünk a Pierre Lotti hegyre. Igen, egy franciáról van elnevezve. Eljött ide a csóka, beleszeretett egy török nőbe, ideköltözött, folyton vízipipázott meg ott lakott a hegyen, amúgy író volt, és mikor meghalt elnevezték róla a helyet.. és most irdatlan puccos helynek számít, holott szegény Pierre eléggé csóró volt…no mindegy. Ittunk egy „elmacsájt”, kedves kis utipajtásainkkal, akik nem voltak vmi barátkozósak, a Bahcesehir magánegyetem Erasmusos hallgatói, egyfajta felsőbbrendű érzéssel megáldva, így a törökökkel poénkodtunk leginkább. Tanultam egy csomó idióta török szlenget. Tök jó. Azt nem tudom elmondani, hogy a kezemen ülsz, b..meg, vagy hogy le akarok szállni, álljon meg, de az, hogy nyald meg a herém, az már megy!!! =)

Este söröztünk Nevizádén, tiszta hangulatos, kis szűk, dimbes-dombos kis macskaköves utcák, apró fényekkel, hangos emberekkel. A vacsit egy kis étteremben ejtettünk meg, full törökül rendeltünk, tiszta büszke voltam magunkra.

Hétfőn tanultam, irtam a hülye politikai dogát Baltának, kedden szintén, de sikerült lefoglalni a jegyeket, mert láttunk iszonyatolcsó repjegyeket a neten, és azt keresgéltünk, hogy hogy lehetne és hová elmenni, nomeg hova érdemes. A végeredmény: május 22. -június 4. Ciprus. Az nem lesz gyenge. És a repjegy 13 ezer odavissza illetékkel mindennel.

Május 1-3 közt pedig Mersinbe megyünk az ESN-nel, megnézzünk egész Anatoliát, a déli tengerparti övezetet, Antalya-t, Adanát, Mersint, Tarsust. Lesz tengerpart, yachtozás, halvacsora, török est, minden ami kell és szép.

Május 16-19. közt pedig megnézzük Troját, vagy ahogy a turkok mondják, Canakkalét. De menni kéne még Ankarába és Izmirbe is, azt valahogy önmagunk kellene megszervezni, egy-egy hétvégére. Boldogságos lenne. Naszóval ezért kellene belehúzni a tanulásba, mert májusban folyton úton leszünk…

Ma éjjel jön Ádám barátja pestről, hoz nekünk Túró Rudit meg húslevest meg kolbászt meg pálinkát. =) Holnap pedig elvisszük az összes híres helyre, vagyis inkább úgy holnaptól jövő szerdáig, mert lehetetlen egy nap végignézni mindezt.

Szerdán voltunk Taksimon, Emre mutatott egy helyet, ahol élőzene ment, és annyira szépen énekelt a csaj, hogy az vmi félelmetes. Ettünk helvát meg ittunk sört, mert azt persze kötelező, alap. 11 óra volt, mikor hazaindultunk, de annyira tömve volt az Istiklal, hogy 100 métert kb. 20 perc alatt tettünk meg…ja igen, és egyszer csak rendőrkocsik jelentek meg, kiabáltak h vigyázat, húzódjanak le jobboldalra, persze törökül, aki turista, az meg dögöljön meg, leterelték a népet, mint a birkákat, majd nem sokkal később motoros felvezetéssel diplomáciai jelzésű mercik sora érkezett, végig hajtottak nagy dudálással, hangzavarral, gondolom, a görög nagykövetségről jöhettek, az van ott a közelben. Vagy lehet,  hogy Barack volt az, csak bekamuzta, hogy elrepült, és még itt maradt egy kicsi chill out-ra a Taksimon…

Nagyon jó az idő, az embereken is látni, hogy kevésbé feszültek, mint mikor esik az eső.. tegnap találkoztunk egy elmebeteg buszsofőrrel. Elmentünk suli után Ortaköybe, aztán meg Bebekbe, visszafelé azonban bedugult az út, ahogy az az esti órákban szokott…lépésben haladtunk.. a másik alkalmazott a buszon, aki a jegy pénzt szedi, néha leszállt sétálni és cigizni egy megállónyit, leelőzött minket, majd a következő megállóban visszaszállt. Zenét hallgattak, és kedvesen eltársalogtak a sofőrrel. Még jó, hogy ketten voltak. Aztán egyszer olyan háromnegyedóra után eldurrant a sofőrbácsi agya, és beelőzött a szembe sávba. Végignyomatta vagy 2 kilométeren, úgy hogy néha jött egy kocsi szemben, és kis híja volt, hogy beengedje valaki a sorba. De nem történt baleset, ami kész csoda.

Eszméletlenül vezetnek ezek a törökök. Itt, ha nem kapaszkodsz, meghalsz, fékez egyet és te kiszálltál a szélvédőn…Múltkor egy ilyen kedves kanyargós úton egy öregember nyakába estem, pedig két kézzel kapaszkodtam, a srácok meg fogtak, de annyira nevettem, hogy beleestem az öregember ölébe….

Nah most megyek bubukálni, már eléggé le vagyok pukkanva mára…

Az elmúlt napokban már nagyon jó idő van. Alig vagyok a koliban. Tegnap voltunk törökön, aztán vagy 4 órát üldögéltünk az egyetem kertjében, annyira jó volt. Épp ebédelni indultunk, sétáltuk fel a H blokk felé, mikor valami furcsát éreztem, kaparta a torkom és nagyon büdös volt. Ahogy mentünk felfelé, egyre erősebben érződött. Mikor befordultunk az étteremhez, már nem lehetett rendesen levegőt kapni, berohantunk a legközelebbi épületbe és ott mondták el a török diákok, hogy a pizzéria előtt könnygázzal oszlatják a tömeget, 2 diákcsoport egymásnak esett és kövekkel meg botokkal verték egymást. Vagy 200 rohamrendőr kijött oszlatni, könnygázzal, fegyverrel meg mindennel, ami kell. Az Atatürk pártiak és a kurd szeparatista PKK hívei annyira beleloholták magukat egy kis ideológiai vitába, hogy ez lett a vége. A kurdokat terroristának mondták, azok meg végig fasisztákat orditoztak, közben elkezdték leszerelni a díszburkolatot, széttörték a köveket és egy óriási ordítozással megindultak az atatürkösök felé. Száz meg száz kő repült, közben kiabálás.. elég félelmetes volt. Ezt egy teraszról néztünk végig, Miki videózott is.. nem volt egy gyenge látvány. Bár a verekedést nem is láttuk. Csak hazafele menet láttunk egy-két srácot jéggel meg vérző szájjal…

Már az is fura volt, mikor reggel átvizsgálták a táskámat az özelek a bejáratnál, sose volt ilyen előtte. Gondolom, számítottak rá, hogy megmozdulások lesznek. Nem hiszem el, hogy ilyen történhet. Az ITÜ-n is hasonló események zajlanak. Itt elég sokakat foglalkoztat a politika. És csak úgy, hogy finnyázz a kormányt, kimegy kiabálni a parlament elé..ezek aztán igencsak hangot adnak a véleményüknek. Kinn volt az összes nagy tv adó, meg hírügynökség. Este meg a híradóban fő hírként szerepelt. Nem gyenge. Azt tanácsolták, hogy ne is menjünk be hétfőn, kedden még, mert hasonló lesz a helyzet...

És mindez Obama miatt van. ENSZ konferencia lesz, 90 ország elnöke jön, de Obama nagy vihart kavart, az egyetem televan tiltakozó poszterekkel, hogy „yenki, takarodj haza!!” Ma érkezett meg, hétfő kedden lezárják ezt a sugárutat, ami az egyetemhez vezet és 2km körzetben a mobiltelefonok se működnek majd. Nem tudom, hogy hogy fogunk bemenni egyetemre. Mindez csak azért, mert Obama az egyetem melletti hotelben száll meg Besiktasban, hát köszi.

Amúgy ma focimeccsre megyünk, Inönü Stadionban játszik a Besiktas a Kayserispor-ral 8kor, de a fanatikok már az egyetemnél találkoznak 5kor, és fényekkel, zászlókkal énekelve mennek le Kabatasba a stadionba. Mi meg velünk tartunk. :D

Meccs után meg Taksim, mert miért ne. Persze le vagyok pukkanva, mert tegnap is óriási buli volt, csak reggel jöttem haza..

Egy török lánynak volt a szülinapi bulija, ahol kezdtünk, Ilhan hívott el. 4 emeletes szórakozóhely, alter festéssel díszítve, neon fények meg minden ami a puccparádéhoz kell.. Ingyen sör meg torta, tiszta boldogság. Gondolom, már előre rendezték a számlát… Angol szakos diákok, persze mindenki rögtön beszélgetni akart velem. :D Tök rendesek voltak. Aztán továbbmentünk egy másik helyre, ahol másik törökökkel találkoztunk, ez is a sokadikon volt, de élő fák voltak a pult mellett. Beépítve a bár mellé. Nagyon adta. Olyan volt, mint egy igazi kert. 50-es évek zenéje, félhomály, nagyon adta. Megbeszéltük, hogy kinek mit jelent a neve, mert hogy a törököknek mind ilyen „egyetlen”, „kiválasztott”, „hódító”, „birodalom” „bátorság” meg hasonlók a neveik.

Jól leoltották a török politikát meg a választásokat, meg is lepődtem, hogy mennyire. Általában a törökök akkor is büszkének mutatják magukat, ha valóban szarság van. Mindenki elmesélt egy cikis történetet, hát tiszta aranyosak voltak. Olyan 1 felé mentünk át egy disco-ba, ahol a szülinapos társaság már eléggé készre itta magát és boldogan táncolt. Gorillák őrizték a bejáratot, és mikor megtudták, hogy kihez jöttünk, rögtön felvezettek a galériába, hoztak sört, amiért megint nem kellett fizetni. Én nem tudom, ki volt ez a szülinapos kiscsaj, de hogy az apja valami nagykutya, az biztos.

Török pop zene ment. És nagyon raj voltam, mert már én is vágtam a szövegeket...igaz, csak fonetikusan. :D

Aztán olyan 3 felé elkísértük mind Ayse-t a dolmushoz a Taksimra, majd  a jól bevált és megszokott Ritimbe mentünk, amire mindig lehet számítani, ha máshol behal a buli. Hát erre alapozva mentünk fel, na de nem valami sokan voltak, mivel jövő héten negyedéves vizsgák vannak mindenhol… táncoltunk egy darabig, majd kajáltunk a Bambiban, azután Ahmethez mentünk fel, egész banda. Ott is aludtunk. Nem akartam még egyszer feliratkozni a büntilistára. Félek, hogy kitesznek a koliból. Azt mondták az elején, hogy nem jó rá felkerülni, egyszer-kétszer esetleg a félév során, de többször ne nagyon. Na nekem 11 felirásom van eddig. :D Így sikerült. :DD

11kor lementünk egy reggelire Besiktasba, majd onnan hazabuszoztam. Kicsit szét vagyok agyilag, lehet, hogy a tegnapi buli, de lehet, hogy még a gáztól vagyok enyhén tompa és fáj a fejem.. kitudja.

Most megyek készülni, mert mindjárt indulunk a mecccsre! Addig is éljen a kara kartal!!!!

Ma már nagyon jó volt az idő, tiszta boldogság. Egy pólóban mászkáltunk egész nap és így is haltunk meg a melegtől. Nem tudom, mi lesz itt júniusig. De inkább legyen ilyen idő, mint az a fránya esős hideg..

Szóval, mivel már ilyen szép az idő, és mivel a srácok is konstatálták, hogy épp itt az ideje vásárolni egy-két dolgot, hát úgy döntöttünk, miért ne induljunk neki.

Szombaton délben a Besiktasi pazaarban kezdtünk, ettünk olyan palacsinta-pidébe csomagolt húsos szószós zöldséges sült valamit, meg vettem 3 felsőt meg egy pulcsit, de alkudtunk egy csomót.

Ádám mindenáron órát akart venni, de olyat, ami márkás- vagyis hiteles utánzat- de azért nem is drágább 10 líránál.. alkudtak, alkudtak, még egy órát meg is ragasztottak az árussal közös erővel, pillanat ragasztóval, majd félóra múlva kisült, hogy csaknem veszi meg, majd átmegyünk egyszer Üsküdar-ba, mert ott egyszer látott jó órákat és az lesz a tuti biznisz.

Mászkáltunk, mászkáltunk a pazaarban, de sehogysenem találtuk a kijáratot :D

Majd, már nem is tudom, kinek a fejáből pattant ki e csodás gondolat, de úgy döntöttünk, hogy áthajózunk Üsküdarba, hamár ennyire benne vagyunk a shoppingolásba, plusz ez a nap már úgyis odavan.. lementünk Kabatasba, onnan pedig komppal Üsküdarba. Ott találtunk jó kis converse cipőket, de szájzproblem miatt nem tudtuk megvenni, pedig már az ögrenci indirim-et is kiharcoltuk rá. (tanuló árengedmény).

Aztán találkoztunk Péterrel és együtt ültünk be egy helyre vacsizni meg „csájozni” (cay=tea).

Olyan 8 felé kompoztunk vissza Besiktasba, onnan pedig haza Maslakba..

Vasárnap aludtam délután 2ig, aztán tanultam, olvastam a komparatívat..

Hétfőn elmentünk a Grand Pazaarba, hogy na ha ott nem, akkor seholsem kapunk jó cipőt.. hát igen.. a grandpazááár.. az adja.. mindenki, de mindenki beszél magyarul.. ott nem szabas megszólalni, mert 3 árus kapásból reagál valamit a mondanivalódra. Folyton invitálnak be a boltjukba, és üdvözölnek meg áldást szórnak rád, csak vegyél már egy sálat vagy farmert vagy hamutartót…

Róttuk a köröket, igen könnyen el lehet tévedni ám.. És minden van, ami el tudsz képzelni, kasmír sálak ezer színben, blúzok, ingek, persze Espirit, Armani meg Tommy Hilfiger. Vizipipák minden méretben is színben, 100 éves antik fegyverek, kardok és csodalámpások, ékszerek minden mennyiségben, hastáncos felszerelések, tradícionális török viseletek, Istanbul és Türkce feliratos cuccok, az ördögszemes dolgok általánosan minden butikban ott figyelnek, bár van, ahol fél lira, a frekventáltabb helyeken pedig 3-4 ugyanaz a kulcstartó. Szóval figyelni kell.

Igen csak a lehúzáson és átbxáson van a hangsúly. A cipők ára 70-80 líráról indul, és az alkudozás végén már 25-ért és adná, csak vidd már el.. eszméletlen, bele se akarok gondolni, hogy milyen áron és módon szerezhetik be, ha még így is megéri nekik…

Azért jó a Grand pazaar, ( török nevén Kapali Carsi) mert itt megvannak azok a dolgok, ami a többi piacon is, edzőcipők, hamis prádák, stb. plusz ezek a régiségek és öltözékek, amit máshol nem kapsz. Vettem egy farmert meg 2 pár fülbevalót.

Pazaarozás után ettünk egy köfte dürümöt, majd megláttunk egy lejtős kis utcát, ami a tengerőpartra vezetett. Gondoltuk, ez egy akkora isteni jel, hogy nekünk most itt biztosan le kell menni. Mentünk 50 métert és hirtelen eltünt az összes turista lehúzós árus és bolt, és a gyökkettő gettó kellős közepén találtuk magunk. Ott, a grand pazaar és a turista övezet meg a tengerpart közt 50 méterrrel. Naggggyon durva. Mindenre elszánt arcok bámulnak az ablakokból, nem valami baráti környezet.. leértünk az utca végére, persze, zsákutca, akkor vissza, jobbra el, és 30 méter után egy ujabb turista helyen találtuk magunk.. éttermek direkt rájuk specializálódva, több nyelvű menüvel és behivogató pincérrel. Ez tényleg szörnyű. Minden étterem előtt kinn áll minimum egy ember, aki megszólít minden szerencsétlent, aki arra téved, épp olyan nyelven, amilyennek ő megítél téged. Így lettünk mi egyszer spanyolok, máskor lengyelek, megint máskor jugoszlávok. Ez azért duplán vicces, mert Jugoszlávia egy pár éve már nem is létezik…

Lesétáltunk a tengerpartra, ott fociztak, meg játszottak a parton, egész sokan voltak, annak ellenére, hogy hétfő volt, munkanap, és délután 4 óra. Vagy egy órát eltöltöttünk itt, fényképezkedtünk, beszélgettünk.. majd elindultunk a sétányon, ami az Aranyszarv félszigeten fut körbe. Látszott onnan a Kék mecset, vagy Sultanahmet, aztán a Topkapi sarayi is. Végig sétáltunk a várfal mentén, volt egy két halálközeli, mikor át akartunk kelni az úton. 100-zal jöttek legalább, holott a tábla 30-at ír elő. És a rendőr is így megy, mint az őrült.

Eminönübe mentünk aztán busszal, hajózni akartunk, de Balikadamnak nem nagyon füllőtt hozzá a foga, aztán meg várni is kellett volna vagy negyedórát, úgyh csak továbbsétáltunk. Ettünk sült kukoricát, aztán végignéztünk az Eminönü-i alvilág hamis óra készletét. Persze, itt sem találtunk semmi használhatót, mert itt már 5 líra egy óra, de annyira gagyi, hogy az már fájdalmas. Kicsit olyan érzést keltenek, mint a zenélős kínai játéktelefonok. :D

Innen villamossal mentünk Kabatasba, onnan meg bussszal Besiktasba. Egy kis török étteremben vacsiztunk, 2 fajta leves volt, persze angol vagy más menü dehogy volt. Az egyik volt a Mercimek a másik meg az Ezogerin leves. Megkérdeztük, hogy mi van bennük, de mivel a pincér minden szót felirt a listára, hamar rájöttünk, hogy ez egy igen nagy kommunikációs szakadék, nincs értelme tovább harcolni, így Miki Ezogerint kért én meg Mercimeket, így a legkisebb az esélye, hogy nagyon szart rendeljünk.

Nagyon finom és szép adag levest kaptunk, plusz frissen sült pide volt hozzá, amennyit csak akartál. Nagyon jól laktunk 2,5 liráért, és már hiányzott is a leveske.

Este jó sokáig buszoztunk hazáig, mert jauu nagy dugó volt hálistennek. Este olyan gyorsan estem ágynak hogy olyan nincs is. Éjféltől aludtam 10 óráig és nagyon boldogság volt. Nem is tudom, mikor aludtam utoljára egybe 10 órát.

11kor találkoztunk a srácokkal, persze turkish time-ban számolva az fél 12. Elmentünk a TAksimra, ettünk egy „turkish breakfast”-öt, (kahvaltit, reggelit) olyan fél 2 felé, majd elégedetten elindultunk a boltokon. Balikadam elment „gyúrni”.

Lesétáltunk Beyogluba, az Istiklal végébe, majd megláttunk egy annyira lejtős utcát, amin csak lefelé lehetséges a közlekedés. Lesétáltunk, közben találtunk egy fodrászt is, ami Mikinek pont kellett. De nem mentünk be, nem volt vmi bizalomgerjesztő.

Az út végén Tophane-ban lyukadtunk ki a tengerparton, de azt nem tudom, hogyan. Nem is tudtam, hogy ilyen közel van a Taksimhoz.

Ott van egy hatalmas dzsámi, mellette egy török fürdő. Be akartunk menni a dzsámiba, de pont ima volt. Így várni kellett. Kimentünk, láttunk egy temetőt a dzsámi mellett, nagyon durva. Körbesétáltunk azon a részen, majd Miki úgy döntött, mégis levágatja a haját, mentünk vissza az öreghez. Odaérünk, 2 ember pont szereli a csapot. Mire lebeszélte Miki az öreggel, hogy na, akkor 5 millió liráért áll az üzlet, pont meghúztak vmit egy csavarhúzóval, amire elkezett ömleni a víz, fél perc alatt megtelt a padló. Vicces lett volna, ha ott kezdi el nyírni a haját a villamos hajvágóval… egy darabig nem kell vasalgatni..

De rendes volt a tag, átvitt a szomszd borbélyüzletbe, és ott egy másik csóka vágta le végül a haját. Ez faszi nem beszélt csak törökül meg arabul. És „Palesztina, az enyém vagy,” „Szívem örökké tiéd” feliratos nemlétező térképek díszítették a falat. Elég komoly volt…

Ezután visszasétáltunk a villamoshoz, lementünk Kabatasba. Hajózni akartunk, de pont nem ment sehová. Ekkor át akartunk menni Besiktasba, hogy na majd onnan, de ekkor megláttam, hogy Kabatasban van metró. :D Ezt eddig nem tudtuk. Lementünk metróval Taksimra. Megint. :D Ott sétáltunk, végig végig,

Aztán funiküler Karaköybe, és onnan komppal Kadiköybe, Ázsiába, mivel az pont akkor indult, hát nem gondolkoztunk sokat, felszálltunk. Nagyon jó képeket készítettem.

Kadiköyben fényképezkedtünk Atatürk aranyból kiöntött szobrával. Aztán sétáltunk a főutca felé, közben megláttunk egy bazáros részt, ahova feltétlen be kellett menni és persze hogy itt találtam meg azt a cipőt, amit kerestem. Aztán itt bolyongtunk a kis utcák közt, és meg is ebédeltünk olyan 5 óra tájékában. Leves, tavuk sis, ami nyárson sült csirke husi, rizzsel sültkrumplival salátával, meg hozzá egy ayran. Ez volt 6 lira. Komoly.

Az antikváriumban találtunk egy Magyarországról szóló könyvet, bemutatja az ország 100 csodáját, a képek persze valamikor 60 és 72 közt készültek..

Visszamentünk a partra, kerestünk egy hajót ami visszavisz az európai oldalra, aztán Besiktasban ettünk egy kis édességet, vmi csokis pisztáciás kis kedvességet. Aztán busz haza. Közben megjegyeztem, hogy majd egyszer elmehetnénk a metrobüs-szel az ázsiai irányba is, hamár a másik oldalon voltunk. Erre Miki, miért ne most, hát leszállunk Zincirlikuyuban, és elmentünk a metrobüssel a semmi közepére kb, tele volt a busz, alig állt meg. Viszont a kilátás nagyon gyönyörű volt. Átmentünk a Boszporusz-hídon. Az nagyon adja. Vagy 60 méter magasan a város felett, hát hihetetlen.. végigmentünk a végállomásig, mert miért ne, ott átszálltunk egy visszajövőre. Ekkor már sötétedett és látszottak a város fényei, mikor visszafelé is áthaladtunk a hídon. Gyönyörű…

Aztán hazaszenvedtük magunk a koliba, de még nyomtunk egy Tansas körutat, hogy teljes legyen a kép. Iszonyat fáradt vagyok, fáj a lábam, ragad le a szemem, de le akartam írni mindezt, mert kitudja holnap mire emlékszem mindebből. :D

Most elég régóta nem irtam. Bocsánat. De el vagyok foglalva. És mikor gépközelbe kerülök, örülök, ha megnézem az emailjeimet, stb. Gyorsan telnek a napok, az fix. Észre sem veszem és máris eltelt még egy hét.

Ok. Múlthét csütörtökön volt a turkish night. 8kor találkoztunk a szokásos helyen, a Burger King előtt a Taksimon. (Ha vki találkozót beszél meg a Taksimra, az 100, hogy a Burger King elé szervezi le. Esténként olyan 200 ember szokott ott nyomorogni. Kész.)

Szóval összegyült a kiscsapat, Erasmusosok mindenfelől nomeg a török arkadasik. Egy öltönybolt előtt álltunk meg, mondván, nah, megérkeztünk. Itt volt először az az érzésem, hogy holnap köfte husi lesz belőlünk… Felmentünk egy csigalépcsőn, és egy óriási, aranyozott falú, 4méter belmagasságú étterembe érkeztünk, ahol a zenekar már hangolt. Élőben játszottak nekünk tradicionális török zenét. Nagyon átjött.

Az előétel már fel volt tálalva, leültünk és jött is a pincér, hogy ki-mit-kér. Természetes, hogy rakit. =) Mivel mindannyian az asztalnál rakit kértünk, ott is hagyta az üveget az asztalon. Nem tudta kikkel éll szemben…muhaha…

Vacsora közben mindig lenyomtunk egy-egy Serefe!!!!-kört. (egészségedre törükül). Aztán egyszer csak odatoppant mellém Nalan és felkapott h na most én leszek az aki vele táncra perdül.. persze mindenki minket nézett, a zenész csávók még be is szóltak vmit, szerencse, hogy nem értettem…

Főfogás tavuk sis, ami gyakorlatilag saslik csirkéből, hozzá saláta, rizs, sült krumpli, szószok, csípős paprikák, meg ami még belefér. Desszertnek vártam volna valami eredeti törököt, mondjuk baklavát, de bármilyen pastának örültem volna. Ehelyett gyümölcstál volt. Exotikus és déli gyümölcsök érdekesen felszeletelve. Ok, hogy fincsi volt, nade ezt megveszem magamnak a piacon, ha akarom.. De ez a gondolat is csak később támadt bennem, akkor is ugyan el voltam foglalva nagyon. Táncoltunk meg öltöttük magunkba a rakit…

Megérkezett a hastáncosnő, szépen elkezdte ledobálni a kendőit, egy pillanatig azt hittem más jellegű műsorszám lesz.. Körbement minden asztalnál, táncolt az összes kannak, akik nem sajnálták a 10 lírásokat a melltartójába tömni…mikor már elég jól keresett, és az asztalon is táncolt, sztárvendégünk hirtelen kivonult, vagy inkább kiszaladt. Az emberek kiabáltak utána, hogy vissza-vissza… de nem jött vissza. Csak később láttam viszont a lányt a mosdóban, a pénzt számolgatta…

Épp mikor már kezdett a hangulat a tetőfokára hágni, állt le a zene és jelentették be, hogy a turkish „night”-nak (éjfélkor) ezennel vége.. elkezdett szedelőzködni a nép.. Ekkor Serhannal beszélgettem épp, és mikor láttuk, hogy ez tényleg nem vicc és tényleg ki leszünk rúgva perceken belül, gyors alkohol keresésbe kezdtünk, és amelyik asztalon még találtunk rakit az üvegekben, azt szépen benyakaltuk..

Lementünk az utcára, eldönteni, hogy na most merre tovább, mert ugye kint a hidegben sokkal logikusabb… Elmentünk végülis a jól bevárt és megszokott Ritim Roof nevű kis helyünkre, ahol nagyon forró volt a hangulat, latin zene volt, ledobtuk a cuccunkat egy sarokba és azonnal táncra perdültünk.. csak néha álltunk ki egy kis sört inni…mikor először néztem az órára, 5.15. volt. :D Nem gyenge. Még táncoltunk aztán lassan lassan elindultunk a Taksim felé, ahol már javában működött a normál közlekedés, munkába siető alvajáró zombik, sokakon egyenruha, még látszik az arcukon az ágy gyűrödése, mikor a kis reggeli simit-jüket majszolják, és ekkor én felszállok a buszra az előző napi party sminkemben, buliszerkóban… nem kicsit ült ki a gyűlölet az arcukra…

A koliban már nem kellett feliratkoznom a büntilistára, mivel reggel 6 után már nem nézik, és mikor én beestem volt negyed nyolc. Rögtön ágybazuhantam. 11kor csörgött az ébresztő, hogy menjek török órára, de ezt most passzoltam, nagyon ki voltam merülve… nem csoda…

Pénteki nap így regenerálódással telt el, délután olvastam egy kis politikát, tanulgattam, de nem nagy erővel. Szombaton írtam a polszoc dolgozatot, este meg rámírt Miki, hogy nehogymár itthon üljünk szombatnak révén, menjünk el Taksimra, igyunk egy kis sört, meg dumáljunk, jön pár srác a koliból, beszélgetünk, de semmi különös. Na ez a semmi különös végül úgy alakult, hogy beültünk a helyre, söröztünk, aztán tök jó salsa zene jött és mi beálltunk táncolni. Később meg 90-es évek legnagyobb számai jöttek, úgyh elvoltunk.. Olyan 3 körül már eléggé fáradtnak éreztem magam ahhoz, hogy azt mondjam, na gyerünk haza, plusz mivel a srácok is üldögéltek, leléptünk. Elmentünk enni egy tavuk dönert, és annyira nagy barátok lettünk a boltossal, hogy felajánlotta, hogy a fia elvesz feleségül, ha nincs jobb a közelben.. szép. :D

Az éjszakai buszt szerencsésen lekéstük, 20 percet kellett volna várni. Persze megrohamoztak minket a taxisok és elkezdtek kicitálni egymásra, hogy ki mennyiért visz el, és meddig, persze full törökül.. A vége az lett, hogy 2 líráért fejenként (még busszal is több lett volna, 2.6 ) elvisznek haza, úgyhogy nagyon jól jártunk, persze 5en ültünk a taxiban, meg a sofőr a hatodik.. felvetettük vele a hangerőt maxra és az az igazi tradicionális török zene meg az öreg sofőr éneke együtt nagyon adta az érzést..

A kolinénit megint sikerült felkeltenem, most már ott járunk, hogy ha nappal esetleg lát, nem is köszön nekem. :D Nagyon sikerült a szívébe lopnom magam.. de az ő hibája, fsznak zárja be az ajtót.. itt van vagy 50 güvenlik meg az a véreb aki mindig az ajtóban alszik, nem értem minek kell bezártózni. Mivan, ha vmi baj van, vagy valaki csak sziplán ki szeretne menni éjszaka levegőzni?

Érdekes ez a kollégium az biztos. Multkor ellenőrzés volt és az összes szobát átkajtatták alkohol és illegális eszközök után kutatva. (ezalatt érts rezsót, vagy bármiféle más főző és így egyben tűzveszélyes eszközt.) Persze a tűzveszély az komoly dolog, ügyelni is kell rá, nade ha neadjisten kiütne a tűz, mindenki bennragadna mert a kolinéni úgy szereti, ha zárva van a bejárat.

Kétfajta lány lakik itt: akik reggelente csörömpölnek, mert egyetemre mennek korán és készülnek, és azok, akik éjjel zajosak, nappal alszanak, és csak délután 3-4 körül látni őket először.

Fürödni nem nagyon látni őket, csak hajat vasalni, meg körmöt festeni. Ja igen, minden lánynak piros a körme, és Timberland bakkancsot hord. Ebben a koliban sztem Fatos barátném az egyetlen, akinek van magas sarkúja..

És egyszerűen nem hiszem el, hogy mennyire ne nyúlnak egymás cuccaihoz. Ha egyszer valaki otthagy egy fél csomag kekszet vagy egy esernyőt valahol, az biztos, hogy ott hullik porrá, hacsak a gazdája nem megy érte.

Vannak lányok, akik bár az angol szókincsük kimerül 10 szóban, azért kézzel lábbal beszélgetnének velem. Az olyankor nagyon vicces. Én próbálok, amit tudok, törökül elmondani, ők meg angolul, ami nem. Persze facebookon barátnak kell lenni, az a kiinduló pont. De jó biznisz jóban lenni velük, mert olykor-olykor átjönnek egy kis meglepi kajával, amit otthonról hoztak. Jó kis házikoszt.. :D

Van egy lány, aki annyira pici, hogy amikor először megláttam, azt hittem, valakinek a gyereke.:D 150 centi és 11 évesnek néz ki. Nagyon durva. De mérnöknek tanul és 23 éves. Nagyon durva.

Aztán mindennap van egy lány, aki szakít a barátjával és a mi szobánk előtt sírja el valakinek a telefonba. De tényleg mindennap. Vagy legalább veszekednek. Így nem is hiányzik a barátok közt. Van itt elég intrika.

Van egy szoba, az a neve, etüt odasi. Tanulószoba. De idejárnak a lányok, ha magányra vágynak, mert igazság szerint nem sokat látogatják a „tanulószobát”.

Vannak azok a lányok, akik látszik, hogy néha azért utálnak, mert hosszú a hajam, néha mert hímneműekkel is társalgom, és néha azért, mert az éjszakában jövök haza és mikor ők pizsiben fogat mosnak elalvás előtt a mosdóban, akkor én sminkelek a bulira. Ez utóbbit meg is értem. Ők nem is mehetnek ki 22.30 után és ha mégis, akkor másnap adieau. Hihetetlen, hogy mennyire le van szabályozva itt minden. És az még hihetetlenebb, hogy mennyire elfogadják és beletörődnek.

Fejkendőt ugye a törvény miatt nem hordhatnak, ha megtennék, kicsapnák őket az egyetemről. Egyik este elmentünk a török lányokkal egy kávézóba, és mikor ki akartunk menni a koli kapun, a güvelik fertelmesen ráordított a lányra, akin fejkendő volt, hogy már azonnal vegye le.. a lány levette, kijött a kapun és 5 méterrel azután visszatette a fejére. Hát ennyit ér a törvény. Vigyázzák itt a nagy szekularizált államot gőzerőkkel…

Ami számomra meglepő, hogy ha a vallásról kérdezem a lányokat, rögtön rávágja minden lágy, hogy muszlim. De mikor megszólal a müezzin imára hívó hangja, szemük se rebben, senkit nem érdekel, nem tartják be a szokásokat. Ha azt kérdem miért, az válasz, hogy mert bonyolult lenne mindennap ötször félbeszakítani a tevékenységet és elrohanni a mecsetbe. Érdekes. Mikor felvetem, hogy nade naphosszat semmit nem csinálnak, csak interneteznek, akkor csak egy sértődött grimasz a válasz. Nem értem.

Én sem járok templomba, nade nem is mondom magam vallásosnak! Akkor ők miért tartják magukat annak, ha még sem azok? Egyfajta büszkeséget érzek a hangjukban, hogy ehhez a közösséghez tartoznak. És valóban, szerintem nem is jelent számukra sokkal többet a vallás annál, hogy valahova tartozzanak…

Kajáltunk, beszélgettünk, sokat nevettünk, és vki felvetette, hogy milenne, ha megmásznánk azt a falat ott szemben. Nevettünk, hogy persze persze, de mikor leértünk a fal mellé, Viktor mondta, hogy na, akkor ú megmássza. :D Aztán Miki is felment meg Ilhan is. Valameddig. Egyikük sem tudott a tetejéig menni. Aztán jött egy 6 éves indiai kisfiú, szurkolt neki apu, anyu, meg vagy 5 kistestvér, felvették kamerára, és hipp-hopp fel is mászott a legtetejére. Na akkor látni kellett volna a srácok arcát. Aztán jött egy lány, aki feltehetőleg a kisfiú testvére, és egyből felment ő is. Na ekkor mondták a srácok, hogy na most menjünk de rögtön…:D:D:D

Még megejtettünk egy Carrefour körutat, ami otthon a „teszkózás” fogalmával lenne egyenlő, majd fogtuk magunk, és elmentünk Eminönübe, ami az egyik kedvenc helyem, a kikötő, a híd, a tenger, a dzsámik, a fények, egyszerűen minden annyira együtt van ott. Csodálatos.

Felszálltunk a következő kompra, ami nevezetesen Kadiköybe ment. Áthajóztunk Ázsiába, ott sétáltunk, megnéztük a nagyon híres nagy régi nagyon nagy vasútállomást, majd tovább sétáltunk a part mentén. Megnéztük a kadiköyi bikát, ami egy szobor, van vmi legendája is, de a mai fiatalok csak arról ismerik, hogy aránytalanul nagy szerszámmal lett megáldva. És tényleg. :D

Végigsétáltunk azon a híres sétálóutcán amitől minden török el van ájulva, de én elfelejtettem a nevét, aztán lementünk a tengerpartra. Ekkor már sötét volt. Gyönyörűen látszott az egész öböl, ahogy ki van világítva a túlpart.

Ott álltunk, néztünk ki a fejünkből és a srácok megpróbáltak disznóvicceket lefordítani a saját nyelvükről, ami persze nem mindig sikerült, mert ugye miért is tudná egy török, mi az az unicum, talán még egy cseh esetleg…

Azután megtanítottuk őket ízesen magyarul káromkodni, és Viktornak azóta ez a facebook üzenete. Már nem éltünk hiába…

Ettünk egy helyen, majd visszahajóztunk Karaköybe. Onnan villamos, meg busz, egy óra és hipp hopp otthon is vagyunk. Este nagyon boldogságos voltam, meg is jegyezték a lányok, és nem ok nélkül, jó kis nap volt, eseményteli..

Szerdán voltam Balta óráján. Ő a politika tanár. Mikor meghallottam, hogy ennek a ritka szadista természetű tanárnak „balta” a középsőneve, elfogott a röhögőgörcs. :D:D  Nem gyakran adatik meg, hogy ennyire találó nevet kapjon egy tanár. Aztán erre vagy 2 hétre derült ki, hogy a balta törökül is tökéletesen ugyanazt jelenti, mint magyarul: balta. :D

Ja, és van egy hely, az a neve, h „Capa”, úgy kell ejteni, hogy csapa, és azt jelenti hogy kapa. És nagyon sok ilyen szó van. A csapnak az a márkája, hogy szerel, az őzet pedig úgy hívják, hogy „gyik”. :D:D ezen kb. félórát röhögtem folyamatosan…

Majd egyszer, ha sok sok időm lesz, összegyűjtöm ezeket..

Ma van Apucukucinak a szülinapja! =) kár, h nem lehetek otthon most! Nem is emléxem olyan szülinapra, amit nem együtt tartottunk volna meg 4en.. fura..

Az elmúlt napok gyorsan teltek, a csajokkal mászkáltam meg tanulgattam kicsit.. voltunk Kadiköyben vásárolni estélyi ruhákat próbálni.. vicces volt.. ugye Melek megy esküvőre nemsokára, a bátyja fog házasodni, és vmi ezer emberes lakodalom lesz.. úgyh muszáj neki vmi nagyot villantani, kell egy zsír új ruha.. elmetünk és felpróbáltuk a legundorítóbb, csillogó, rózsás, flitteres kivágott ruhákat, nagyon kész volt.. =)

Ma pedig a Cevahirben voltam Fatossal, meg Sisliben mászkáltunk, kajáltunk, dumáltunk. Tudod, olyan csajos dolgok… Egyszer csak észrevettünk, hogy 2 srác a lámpa óta követ minket, meg kacsingatnak, meg mondogatták, h „cok güzel, cok güzel”.. elég para volt.. bementünk a simit sarayiba, ettünk, ittunk, de ezek jöttek utánunk. Mikor befejeztük, azon gondolkodtunk, h most vagy nagyon gyorsan el kéne futni vagy még itt ülni egy órát.. mivel fáradtak voltunk, inkább a futás mellett döntöttünk, nem volt kedvünk ott ülni olyan sokáig, és várni, h majd egyszer csak elhúznak.. szóval felkaptuk a cuccokat és kislisszantunk.. Elindultunk a felé, na a 2 srác meg utánunk. Elkezdtek Merhabázni, meg h hogy vagyunk, de nem reagáltunk semmit. Azt mondta Fatos, csinálj úgy, mintha nem értenéd!! Elkezdtem magyarul pofázni, erre Fatos svédül válaszolt, na én erre magyarul, amire ő megint svédül..nagyon vicces volt, alig álltam meg, h ne röhögjek!! Végig, míg leértünk a metróhoz, így „beszélgettünk”. A srác pedig végig jött mellettünk és magyarázott törökül.. nagyon vicces volt.. utána már nem jöttek velünk, a metrónál feladták! J A pasik Sisliben nagyon keményen nyomják! Nem szórakoznak, konkrétan leszólitanak, ha úgy érzik! Eddig még csak egy srác kérte meg a kezem, de az se volt komoly. Nem olyan durva az, mint amiket mondanak. Szeretik a szépjányokat, az tény, be is próbálkoznak, ha tehetik, de nem erőszakosan.

Ez korántsem olyan komoly, mint az ázsiai oldal! Na ott aztán meg lehet tapasztalni az igazi törökországot! Nagyon nem ugyanaz, mint a turista helyek, szépen kialakított, tiszta, angol feliratos, vendégszerető emberek.. nem nem.. itt ha nem tudsz törökül, meghaltál, eladtak, kiraboltak, átvertek.. csakúgy, mint a pazaarban!!!

Szombaton kint voltunk a Incirli- Bakirköy-i pazaarban. Adja az életérzést rendesen. Hamis adidas melegítők, cipők, gucci és dolce gabbana fillérekért, de tényleg! Prada táska, ami otthon többszázezer, az itt csak most, csak neked, 20 liráért! (=2600 Ft) Hihetetlen. És ami a legjobb, az az alkudozás! Nagyon tetszik!  Látsz egy jó pénztárcát, megkérded, mennyi, azt mondja, 15 lira, vagyis inkább 15 liráról indul, majd te azt mondod 6. Akkor nevet, azt mondja ne vicceljél már. azt mondod, 7, akkor ő 12. Ekkor úgy csinálsz, mint akit nem érdekel, elindulsz, na akkor utánad kiabálja, h 12-ért a tiéd, ha veszel kettőt. Azt válaszolod, nem-nem, és mész el, na ekkor már odaadja 12ért is, sőt, ha kettőt veszel, akkor 20ért meg is kapod együtt a kettőt. Ha még haverkodsz vele úgy 5 percet, kapsz ajándékba még vmit, talán egy harmadik pénztárcát, mindössze 15 liráért.. eszméletlenek.. nem hiszem el, hogy az árusoknak tényleg megéri! Milyen áron szerezhetik be, ha ennyire olcsón tudják továbbadni…

A pazáros nap végeredménye 2 táska, 2 felső, egy öv, 18 pár fülbevaló, 3 pénztárca és egy kiló aszalt barack. Ennyivel tértem haza. Kedves. Plusz ettünk vmit, aminek megnemmondom a nevét, de olyan volt, mint egy óriás palacsinta, benne hús meg sajt meg zöldség, meg amit elbírsz képzelni..3 lira volt, de durván megérte..ott gyurták a nénik a tésztát hozzá a szemünk előtt, majd megsütötték, és a kezedbe adták.. tiszta jó.. látványkonyha.. :D

Úgy volt, h találkozom a kis koreai barátnőimmel aznap délután, de sajna nagy volt a forgalom, énmeg nem értem haza időben, úgyh félórát késtem. =) Jó gáz, de nem voltak mérgesek, mondtam h ez „turkish time”, szokták meg, mert itt mindenki ennyire „siet”. Ha 2 ember 10 órára megbeszél egy találkozót, akkor talán az egyikük megérkezik olyan fél 11-re, a másik meg ¾ 11-re. Ez a turkish time.

Egy nagy kedvencem itt a „simit”. Gyakorlatilag egy kör alakú perec, amit minden 20 méteren árulnak. Sajttal eheted gyakorlatilag 24/7, mert még este 10kor is árulják, sőt az éjszaka közepén is. Mindenki ezt eszi. Szezánmagos perec. Jó is az, na de ennyire azért nem…

Fatos nagyon szereti a Simit Sarayi nevű kis helyet, gyakorlatilag egy Vela pékség szerű franchise üzlet, ahol ilyen pereceket meg mindenféle pékárut adnak, de vannak torták, krémesek is, nagyon ínycsiklandozóak! Mindig vmi mást próbálunk ki, mikor ilyen sütis helyeken eszünk! Boldogság. Annyi édességet eszem, h az lehetetlen. De úgy megkívánja az ember, mikor meglátja a kirakatban a mézédes baklavát… tele pisztáciával, dióval, mindenféle gyümölcsös krémmel.. hmmm…

És természetesen mindegy mit eszel, ayrant vagy teát muszáj innod utána, egyszerűen muszáj! Ha ayrant ittál, azután még lehet teát inni. Sőt, ajánlatos. Sok helyen ingyen adják az éttermekben a vacsora után. Tiszta kedves. :D Forró fekete tea, csak tömény cukrosan lehet meginni, citrom nuku. És a forrót úgy értem, hogy kiba* forró, a pincér meg csak pakolgatja forró kannákat ide-oda. Míg én megfogni sem bírom, addigra a kis turk barátaim már rég megitták. Érdekes.

Csütörtökön turkish night lesz, lesz török zene, hastánc, eredeti török kaják halálig, sütik, rágcsálnivalók, meg korlátlan alkoholfogyasztáááááás !!!! Kedves. Juhuhúúúú :D

Ma nagyon boldogságos vagyok, kitudja miért. Meg tegnap is az voltam. Volt egy kis mélyhullám, de most egész jó kedvem van. Kedves. Ma sokat mentünk, voltunk egyetemen, hallgattuk, ahogy a tanár Bloody Bush-ról beszél, meg h az USA csakazértsem az olaj miatt attakolta meg irakot, hozott csomó statisztikát, ami alátámasztja, h tényleg alig van köze hozzá. Komoly. Ez az egyetlen tanár, akit igazán csipázok itt. Normális és tényleg törődik velünk, erasmusosokkal. Eddig külön tartott órát nekünk, mert a törökök gyökerek h az angolt megértsék, ígyhát külön kell angolul diskurálni.

Ma kivételesen jó volt a menza kaja, lehet ez is közrejátszik a jókedvemben.. finom kis rántott tavuk meg saláta..Délután elkezdett esni az eső, pedig nagy terveim lettek volna, Ortaköy v vmi turistic place, de miért is lenne egyszerű az élet. No sebaj, egy darabig szenvedtünk az egyetemen, majd elmentünk a Cevahirbe, ahol kb 4-5 órát mászkáltunk, bámészkodtunk, nemtom hány üzletet csekkoltunk le, egy idő után már nem számolja az ember. Nem vettem semmit. De találtam egy cuki piros pipőt mindössze 10 liráért (=1400 Ft), utolsó darab volt, nagyon tetszett, fel is akartam próbálni, de vmi kretén úgy vitte el, hogy egy 38-ast meg egy 41-est, úgyh nekem is így maradt meg.. most nemtom, h tényleg ilyen kripli volt aki elvitte, vagy csak bamba volt szerencsétlen és csak otthon vette észre.. érdekes.

Van amúgy a Cevahirben egy vidámpark, hullámvasúttal meg minden, konkrétan beépítve a plázába. Állatul néz ki nagyon. =) Adja.

Holnap megint péntek lesz 13-a, tiszta durva.. ha jól emlékszem, februárban is az volt.. de komoly!! =)

Holnap megyünk a pazaarba suli után, lesz megint „turk dili” a török tanárnővel, akinek még a nevét sem tudjuk, de kedves. Bár angolul vagy németül nem beszél, azért elég lelkes szegényke, azt kell mondjam. J

Direkt mondtuk neki, hogy használható dolgokat tanítson nekünk, mint „merre van az atatürk híd” meg „mennyibe kerül a tavuk ekmek karasi”, de nem.. hülye ragozásokat tanít, használhatatlan szavakat.. pl. azt h pulpitus meg kilincs már tudjuk hogy van törökül, de hogy eső, segítség, nyissa ki az ajtót, stb… semmmmmmmi… pedig ez az ajtó nyitós mondat eléggé kellene… egyszer miki törte ki majdnem a lábát, mikor a sofőr odazárta a buszon, és elindult mikor leszállt, egy másik utazáskor meg Ádámot zárta oda a metró… és még csak ki sem tudták feszíteni az ajtót.. fél óráig röhögtünk utána.. JJJ

Ja, és néha ha jelzel sem áll meg a busz, vagy ha a megállóban vagy akkor meg néha nem állnak meg, ha úgy ítélik meg, hogy az utazóközönség elég egyelőre, nem kérnek több utast, olyankor az cumi, várhatod a kövi buszt…Ja és nehogy azt hidd, hogy a hátsó ajtókon fel lehet szállni, nemám.. csakis szigorúan az elsőn. Mert ott van az akbil automata. Aki pedig a 2. vagy 3. ajtót választja, az végigadja az akbilját vagy 20 emberen előre, mert ugye tisztességes mindenki, és még ha fel is merülne a lehetőség, hogy a tömegben nem veszik észre és bliccelhetne egy utat, ő derekasan előreadja.. és tényleg mindenki kivétel nélkül.. nem értem egyszerűen, hogy hogy nem nyúlja le senki ilyenkor.. Otthon már régen lelopt volna valaki, vagy ha nem, akkor meg vagy 50szer lehuzza neki jóindulatból… Ettől már csak az durvább, mikor az aprópénzt adják előre.. ezt látni kell.. Nyomorgó emberek dőlnek jobbra-balra, szagolják egymás hónalját, közben meg adják az aprópénzt kézről kézre... és a pénz tényleg eljut előre… Ahol pedig egy pocakos, borostás középkorú férfi ül, vagyis fekszik mert majd elfolyik a székben, alszik el, a pénz pedig előtte felstócolva, nem is figyel rá… otthon már rég lemarták volna... még a kárpitot is lelopták volna a kis asztalkájáról…JJJ

Isztambul, a 13. nap

Istanbul